Hudson-Odoi gólja mindent eldöntött – kikapott a City Nottinghamben

T. Z.T. Z.
2025.03.08. 15:26
Hudson-Odoi szerezte a Forest győztes gólját a City ellen (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 28. fordulójának szombat délutáni találkozóján a Nottingham Forest hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Manchester Cityt.

Az első félidőben a City irányította ugyan a játékot, de fölénye meddőnek bizonyult – olyannyira, hogy három vendéglehetőségtől eltekintve komolyabb veszélyben nem is forgott a Nottingham kapuja, így nem volt meglepetés, hogy a csapatok gól nélküli döntetlennel vonultak pihenőre.

A fordulás után is jóval többet birtokolta a labdát a címvédő City, mégis a 66. percben a Nottingham járt nagyon közel a vezető találat megszerzéséhez: Hudson-Odoi lövése után Ederson minden tudására szükség volt, hogy megmentse csapatát a góltól.

A 83. percben pedig már a Forest-tábor ünnepelhetett: a végig veszélyesen játszó Callum Hudson-Odoi rövid sarokra tartó lövését nem tudta védeni Ederson, megszerezte tehát a vezetést a hazai együttes.

Az utolsó percekben mindent megtett az egyenlítésért a City, s a 92. percben Mateo Kovacic centikre volt az egyenlítéstől – a lövése azonban elkerülte a Nottingham kapuját, így maradt az 1–0. 

ANGOL PREMIER LEAGUE
28. FORDULÓ
SZOMBAT
Nottingham Forest–Manchester City 1–0 (Hudson-Odoi 83.)
KÉSŐBB
16.00: Brighton & Hove Albion–Fulham (Tv: Match4)
16.00: Crystal Palace–Ipswich Town
16.00: Liverpool FC–Southampton (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
18.30: Brentford–Aston Villa (Tv: Spíler1)
21.00: Wolverhampton Wanderers–Everton (Tv: Spíler1)
VASÁRNAP
15.00: Chelsea–Leicester City (Tv: Match4)
15.00: Tottenham Hotspur–AFC Bournemouth (Tv: Spíler1)
17.30: Manchester United–Arsenal (Tv: Spíler1)  – élőben az NSO-n!
HÉTFŐ
21.00: West Ham United–Newcastle United (Tv: Spíler1)
 

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Liverpool28207166–26+4067
  2. Arsenal27159351–23+2854
  3. Nottingham Forest28156745–33+1251
  4. Manchester City28145953–38+1547
  5. Chelsea27137752–36+1646
  6. Newcastle27135946–38+844
  7. Bournemouth27127845–32+1343
  8. Brighton & Hove Albion271110644–39+543
  9. Fulham27119740–36+442
10. Aston Villa28119840–45–542
11. Brentford271151148–43+538
12. Crystal Palace2799935–33+236
13. Tottenham271031453–39+1433
14. Manchester United27961233–39–633
15. West Ham27961232–47–1533
16. Everton27711930–34–432
17. Wolverhampton27641737–56–1922
18. Ipswich Town27381626–57–3117
19. Leicester City27451825–61–3617
20. Southampton27232219–65–469

 

 

Legfrissebb hírek

PL: 24 év után itt a vége – James Milner bejelentette visszavonulását

Angol labdarúgás
2026.06.01. 10:28

Hiába távozna, a Chelsea 120 millió fontot kér Enzo Fernándezért

Angol labdarúgás
2026.05.28. 13:38

„A beszédem katasztrófa volt” – Guardiola idegesen búcsúzott játékosaitól

Angol labdarúgás
2026.05.22. 16:15

Lelátót neveznek el Pep Guardioláról, és szobrot emelnek neki a Manchester City stadionjában

Angol labdarúgás
2026.05.22. 14:13

Pep Guardiola távozik a Manchester City menedzseri posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.22. 12:21

Guardiola reagált az Arsenal bajnoki címére; Haaland ígéretet tett

Angol labdarúgás
2026.05.20. 10:25

A Bournemouth lett a királycsináló: csak ikszelt a Manchester City, lecsúszott a bajnoki címről!

Angol labdarúgás
2026.05.19. 22:30

Huszonkét év után ismét bajnok az Arsenal a Premier League-ben!

Angol labdarúgás
2026.05.19. 22:25
Ezek is érdekelhetik