Szoboszlai Dominik: Több gólt és gólpasszt szeretnék!

D. Á.D. Á.
2024.09.26. 22:53
Szoboszlai Dominik (Fotó: Getty Images)
Szoboszlai Dominik a Wolverhampton Wanderers elleni Premier League-mérkőzés előtt a Liverpool FC hivatalos oldalának adott rövid interjút.

A magyar válogatott csapatkapitánya először a csapatban betöltött szerepéről beszélt a liverpoolfc.com oldalának.

„Természetesen több gólt és gólpasszt szeretnék jegyezni! Remek csatáraink vannak elöl, akik egy jó átadásból bármikor képesek betalálni. Kicsit más a szerepem ebben az idényben, de most is a csapat az első. Még ha a statisztikáim nem is annyira kimagaslóak, nyerjük a meccseket, és ez a lényeg” – mondta Szoboszlai Dominik. 

„Tavaly túl sokat beszéltem a trófeákról, és természetesen egyet meg is nyertünk. A Premier League-ben is szinte a végéig versenyben voltunk a bajnoki címért. De most inkább meccsről meccsre megyünk: ebben az idényben még hatvanöt mérkőzés lehet, ez nagyon intenzív lesz. Minden versenyben ott akarunk lenni a végéig, a Bajnokok Ligájában, a Ligakupában, az FA-kupában és a Premier League-ben is.”

A Liverpool jól kezdett az angol bajnokságban, hiszen a Nottingham elleni hazai 0–1-et leszámítva az összes eddigi meccsét megnyerte. Szoboszlai szerint a Forest elleni vereséggel már nem kell foglalkozni, a labdarúgásban néha benne van egy-egy ilyen egygólos vereség. A liverpooli játékos a középpályás csapattársait is dicsérte a rövid interjúban. 

„Azt hiszem, mindannyian hasonló játékosok vagyunk, és megbízunk egymásban. Meccs közben sokszor helyet cserélünk, s egy nézésből megértjük egymást. Gravenberch és Mac Allister is csodálatos játékos, nagyon boldog vagyok, hogy velük játszhatok.”

A Liverpool legközelebb szombat este lép pályára a Premier League-ben, a Wolverhampton Wanderers vendégeként.

„Mindig nehéz ott játszani. A legutóbbi idényben egy-nulláról fordítottunk ellenük. Most is keményen kell játszanunk a három pontért” – tette hozzá Szoboszlai Dominik. 

SZEPTEMBER 28., SZOMBAT
ANGOL PREMIER LEAGUE
6. FORDULÓ
18.30: Wolverhampton Wanderers–Liverpool FC (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

 

 

 

Legfrissebb hírek

Visszavonult a korábbi angol válogatott Conor Coady, a Wolves egykori csapatkapitánya

Angol labdarúgás
1 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
13 órája

„Rettenetesen ingatag a liverpooli védelem” – angol sajtóreakciók az isztambuli vereség után

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 10:58

Ötvenéves rekordot döntött meg a Como, Mbappé százados lett – szerdai BL-legek

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 10:47

Iraola szerint a rögzített játékhelyzetek miatt kapott ki a Liverpool Isztambulban

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 07:33

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 23:07

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50