Videó: Szoboszlai máris megszerezte első „trófeáját” Liverpoolban

D. S. B.D. S. B.
2024.01.23. 11:12
Szoboszlai Dominik adta el a legtöbb fánkot és megszerezte első „trófeáját” Liverpoolban (Fotó: Liverpool FC)
Megszerezte első trófeáját az angol élvonalbeli Liverpool magyar válogatott középpályása, Szoboszlai Dominik. A vörösök ugyan a Premier League-ben, a Ligakupában, az FA-kupában és az Európa-ligában is versenyben vannak, de egy sokkal kevésbé fontos sorozatban már győztest hirdettek, ugyanis a Szoboszlai mezszámával ellátott fánkok közül vettek a legtöbbet, ezzel megelőzte két csapattársát, Ryan Gravenberchet és Ibrahima Konatét és megkapta első „trófeáját” Liverpoolban.

Szoboszlai két csapattársával kapott feladatot egy liverpooli pékségben, ahol saját mezszámaikkal ellátott fánkokat kellett eladniuk a vásárlóknak, azt követően, hogy néhány bagelt is készítettek.

A pékségbe tartva az autóban Gravenberch arról beszélt, előnyben lesz, mert Németországban magára kellett főznie, de Szoboszlai ezen a ponton megjegyezte, hogy akkor holland csapattársa nem evett semmit, csak rendelt magának, míg Konaté arról beszélt, hogy nem jeleskedik a főzésben, de édesanyja kiváló ételeket készít.

Ezen a ponton Szoboszlai megkérte csapattársát, hívja meg, ha egyszer ott lesz édesanyja is, mire Konaté is megjegyezte, Szoboszlai sem hívta meg még őt Magyarországra.

„Te vagy az országod főnöke, mégsem hívtál meg sosem” – fogalmazott Konaté Szoboszlainak, aki pedig kérte a szerkesztőket, vágják ki ezt a jelenetet.

A pékségbe érve a három labdarúgót két eladó és a játékosok nemzetiségére jellemző ételek várták, de ekkor Szoboszlai Dominik kisebb gondba került, a csirkepaprikásra ugyanis azt hitte, hogy gulyás.

„Ugyanúgy néz ki, ugyanúgy néz ki” – ismételgette Szoboszlai, megjegyezve, hogy ezzel könnyebb lesz nyernie.

A bagelek elkészítése után a három labdarúgónak a saját mezszámukkal ellátott fánkokat kellett árulniuk a vásárlóknak.

„El kell hívnom egész Magyarországot, hogy nyerjek” – jegyezte meg egy ponton Szoboszlai Dominik, aki jó marketingesnek bizonyult, ugyanis a 8-as fánkból vették a legtöbbet, így megszerezte első „trófeáját” – egy plüsst – Liverpoolban.

 

 

Legfrissebb hírek

„Rettenetesen ingatag a liverpooli védelem” – angol sajtóreakciók az isztambuli vereség után

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 10:58

Ötvenéves rekordot döntött meg a Como, Mbappé százados lett – szerdai BL-legek

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 10:47

Iraola szerint a rögzített játékhelyzetek miatt kapott ki a Liverpool Isztambulban

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 07:33

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 23:07

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
2026.11.04. 12:08

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:22