PL: ritkábban térdelnek majd a meccsek előtt az új idényben

Vágólapra másolva!
2022.08.03. 14:42
null
Mason Mount és Mohamed Szalah térdre ereszkedik a Liverpool és a Chelsea 2021. augusztusi bajnokiját megelőzően (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó Premier League új kiírásának kezdetét megelőzően a csapatok kapitányai megerősítették kiállásukat a rasszizmus és a diszkrimináció minden formájával szemben – közölte a liga hivatalos honlapja. A közleményből kiderül, hogy a mérkőzések előtti letérdelések ritkábbak lesznek, a terv szerint ezzel ezek az akciók nagyobb figyelmet kapnak majd.

 

„Továbbra is határozottan elkötelezettek vagyunk a faji előítéletek felszámolása és egy befogadó társadalom megteremtése mellett, ahol mindenki egyenlő esélyekben és tiszteletben részesül” – szól a játékosok közleménye.

Az angol élvonal labdarúgói az idény 1. fordulójában, az októberi és márciusi ún. „Rasszizmus ellenes játéknapon”, a Boxing Day mérkőzésein, az utolsó fordulóban, valamint az FA-kupa és a Ligakupa döntőjét megelőzően ereszkednek majd térdre.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
16 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik