Anglia: milliomos fiatalok között az a labdaszedő, akit Hazard megrúgott

D. S. B.D. S. B.
2022.08.23. 13:17
null
Charlie Morgan a 2013-as eset után (Fotó: AFP)
A jelenleg az angol másodosztályban (Championship) szereplő walesi Swansea City egykori labdaszedője, Charlie Morgan akkor vált ismertté, amikor a Chelsea elleni Ligakupa-elődöntőn megrúgta őt Eden Hazard, azóta pedig nagyot fordult a világ az akkor 17 éves labdaszedővel, akinek jelenlegi vagyonát 40 millió fontra becsülik, történetét pedig a SportsBible is bemutatta.

Charlie Morgan volt az a labdaszedő fiú, akit még 2013-ban a Swansea–Chelsea angol Ligakupa-elődöntő 80. percében, a londoniak 2–0-s hátrányánál a már a Real Madridban játszó Eden Hazard megrúgott, amikor Morgan az időt próbálta húzni azzal, hogy nem adta oda a labdát a belgának, akit a tettéért kiállítottak.



A mérkőzés után mindketten elnézést kértek a másiktól.

„A labdaszedő fiú bejött az öltözőbe és megbeszéltük a történteket. Bocsánatot kértem tőle, ő is megtette ezt, és le is zártuk a történteket. Elnézést” – mondta akkor Hazard.

A Swansea City legnagyobb részvényesei egyikének gyermekének, Charlie Morgannek az eset után százezer követője lett Twitter-oldalán, s azt követően sem lett csendesebb az élete, hiszen alapított egy céget, amely olyan sikeressé vált, hogy Morgan jelenlegi vagyonát 40 millió fontra becsülik.

2016-ban ugyanis egy iskolatársával alapított egy prémium vodkamárkát, mellyel most felkerült a leggazdagabb fiatalokról szóló The Times-listára, és többek között az amerikai profi ökölvívóval, Floyd „Money” Mayweatherrel és Ronaldinhóval is együtt dolgozik termékének népszerűsítésében – mutatta be Charlie Morgan történetét a SportsBible.

Az extrém, aranyszínű üvegben árusított szeszből először 2000 üveggel gyártottak, melyet a Swansea környéki bárokban árusítottak, de a termék hamar népszerű lett, és ma már napi 35 ezer üveget adnak el belőle a világ negyven országában.

Charlie Morgan és tulajdonostársa, Jackson Quinn pedig felkerült a The Times fiatal gazdagjainak listájára, melyen a 24. helyet foglalják el, s ha következő céljuk – az amerikai piac meghódítása – teljesül, még előrébb léphetnek.

A SportsBible cikke zárásaként megjegyzi, Morgan számára az lenne az igazi kiteljesedés, ha Hazard is egy náluk gyártott vodkával pózolna.

Legfrissebb hírek

Iraola szerint van esély arra, hogy Szoboszlai visszatérjen az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.10.30. 15:36

Brazil szélső érkezését jelentette be a Manchester City

Angol labdarúgás
2026.08.31. 14:46

Eden Hazard: Remélem, Belgium mindenkit meglepve megnyeri a trófeát

Foci vb 2026
2026.07.10. 14:28

Az első vizsgálatok szerint nem lett súlyosabb baja a fejsérülést szenvedő Chelsea-játékosnak

Angol labdarúgás
2026.05.04. 19:25

Eden Hazard: Sosem akartam olyan lenni, mint Cristiano Ronaldo

Minden más foci
2026.02.06. 16:02

Már nem Ruben Amorim a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.05. 11:20

Brazil és holland dicséret: páratlan taktikai intelligenciával játszik Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2025.11.03. 07:12

A Newcastle ellen szakadt meg a West Ham csapnivaló sorozata

Angol labdarúgás
2025.11.02. 17:04