MU: jól haladnak a tárgyalások Ten Haggal – sajtóhír

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.04.13. 10:39
null
Erik ten Hag érkezhet a Manchester Unitedhez (Fotó: AFP)
Erik ten Hag, a holland éllovas AFC Ajax jelenlegi vezetőedzője érkezhet a Manchester United kispadjára. A szóbeli megállapodás állítólag már megszületett a felek között, a szerződést a héten készíti elő az angol klub – írja a The Athletic.

Végéhez közeledik a Manchester United edzőkálváriája. Miután a klub vezetősége tavaly novemberben menesztette a norvég Ole Gunnar Solskjaert, Michael Carrick vette át ideiglenesen a csapat irányítását, akinek a helyére december 2-án Ralf Rangnickot nevezték ki. A német szakemberrel kötött megoldás az idény végéig tart, így Manchesterben azóta is keresik a tökéletes utódot. Szóba került Zinédine Zidane és Mauricio Pochettino neve is, azonban a végső befutó az 52 éves, holland Erik ten Hag lehet.

Fabrizio Romano olasz újságíró szerint az angolok ezen a héten készítik elő a papírokat a szerződéshez, a bejelentéssel viszont még várnak. Egyrészt az Ajax edzői stábjával még nem véglegesek a szerződés részletei, valamint a csapat vasárnap játssza a Holland Kupa döntőjét a PSV ellen, a manchesteriek pedig erre való tekintettel nem jelentenék be addig a transzfert.


Ten Hag az ötödik menedzser lenne a sorban a Unitednél Sir Alex Ferguson távozása óta. A holland szakember 2017 decembere óta irányítja az amszterdamiakat, azóta három bajnokságot nyert, valamint a 2018–2019-es idényben a Bajnokok Ligája elődöntőjéig menetelt, többek között a Real Madridot és a Juventust is búcsúztatva.

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Fischer Pál: 1990 októberében 10-est kapott – ma már hatvanéves

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 07:53

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02
Ezek is érdekelhetik