Ahol rántotta sül, törik a tojás – 30 éve alakult meg a Premier League

„Teljesen új labdajáték!” – hirdette a Sky azóta kultikussá lett reklámfilmje 1992-ben a televíziós csatorna ádáz harcban megkaparintott termékét, a Premier League-et. Természetesen a hangzatos szlogen nem felelt meg a valóságnak, hiszen a 30 évvel ezelőtt szárba szökkent futballvállalkozás éppen a labdarúgás pályán belüli világát nem rendezte át – amúgy szinte mindent.

David Dein, az Arsenal akkori alelnöke, a szervezkedés egyik kulcsfigurája két frappáns hasonlattal foglalta össze mindazt, ami jellemezte a Premier League születését. Az egyik így hangzik: „Ahhoz, hogy rántottát készítsél, össze kell törnöd néhány tojást. Mi elég sok tojást összetörtünk annak idején.”A másik pedig így:„Tudtuk, hogy ott áll a repülőgépünk a kifutópálya elején, de arról fogalmunk sem volt, hogy milyen magasra repül majd.”

Elég magasra repült. Manapság a Premier League a legnézettebb sportbajnokság a világon, 188 ország mintegy egymilliárd háztartásában követik, a hazai közvetítési jogokat a 2019 és 2022 közötti időszakra 4.56 milliárd fontért értékesítették. A globális vonzerő, a példaként emlegetett pénzügyi modell, a régóta dübörgő sikersztori némi ellentétet mutat a liga őstörténetével, amelyet ködös bizonytalanság, gyanús intrika és színfalak mögötti ármánykodás kísért. Hogy bűnben fogant a vállalkozás, talán túlzás kijelenteni, ám tény, a liga megalakítása előtti éveket az angol futball egyik legsötétebb időszakaként tartják számon. Igazat kell adnunk Paul MacInnesnek, aki öt évvel ezelőtt a The Guardian hasábjain így jellemezte a folyamatot: „A Premier League eredettörténete az elszántságé és a fortélyé, más szóval a kötöttségek nélküli vállalkozói szemlélet csatája a belterjes bürokráciával. A történet jellemző a korra, a nyolcvanas évek végére, a kilencvenes évek elejére, amikor a thatcheri szemlélet leszámolt már a háború utáni idők csököttségével, de nem sok mindent hozott létre helyette. A nemzeti játék, a futball padlón volt: a huliganizmus játszóterének bélyegezték, és meg kellett küzdenie a Hillsborough-tragédia súlyával is. A sportág a kormány ellenszenvétől kísérve nem találta a kiutat. És akkor érkezett egy nagyszerű lehetőség, néhány vállalkozó kedvű ember pedig nem félt élni vele.”

A hagyományos ligarendszerből kiszakadó versengés terve nem azon a 30 évvel ezelőtti februári napon fogalmazódott meg, hosszú évek vitái, tervezgetései és „tojástörései” vezettek oda, hogy az 1888 után több mint egy évszázadon át működő bajnokság új kereteket kapott. A reformtervek, szűk körű egyeztetések mögött persze ott volt az említett sötét háttér. A brüsszeli Heysel Stadionban, az 1985-ös Juventus–Liverpool (1:0) BEK-döntő során bekövetkezett nézőtéri tömegtragédia 39 halálos áldozatot követelt, az angol klubokat öt évre eltiltották az európai klubversenyektől. A kontinensről száműzött angol klubfutball egyre inkább elmaradt a legszebb éveit élő olasz Serie A vagy a spanyol La Liga szakmai színvonalától, és érthető módon a piacképes játékosokat sem igazán vonzotta akkoriban az „elzárt” sziget. Az 1989. április 15-én, a Liverpool–Nottingham Forest FA-kupa-elődöntőn bekövetkezett, 97 emberéletet követelő Hillsborough-katasztrófa tovább rombolta az angol labdarúgás nimbuszát. A veszteségek és a problémák szinte hajtották a futballköröket a megoldás felé: a Hillsborough szülte híres Taylor-jelentés a stadionok biztonságát volt hivatva javítani, előirányozva többek között az állóhelyek megszüntetését, a veszélyes vaskorlátok kiiktatását, az alkoholfogyasztás radikális szabályozását.

Közben zajlott egy kevéssé látható folyamat is a kulisszák mögött, a nyolcvanas évek közepétől a legbefolyásosabb angol klubok egyre erőteljesebben igyekeztek érvényesíteni akaratukat a televíziós jogdíjak elosztása terén. Az első fenyegetés nyomán 1986-ban kiharcolták az élvonalbeli egyesületek ötvenszázalékos részesedését a szponzori és televíziós bevételekből (a pénzeket a Football League a négy osztály csapatai között adagolta), és ugyanabban az évben megköttetett egy új, két évre szóló 6.3 millió fontos tévés szerződés. A megállapodás lejártával aztán az ITV jelentkezett be a jogokért, 1988-ban négy évre 44 millió fontot fizetett már, a nyereségéhes klubokat azonban ez sem tudta jóllakatni. Az elszakadási folyamat első nagy eseményeként a titokban szervezett vacsorát szokás emlegetni, amely során 1990-ben Greg Dyke, a London Weekend Television vezetője felvetette a Manchester United, a Liverpool, a Tottenham Hotspur, az Everton és az Arsenal képviselőjének, hogy nem kellene-e a nagyobb kluboknak nagyobb szeletet kapniuk a tévés tortából. A klubok emberei nem tiltakoztak az elképzelés ellen, ugyanakkor fontosnak tartották kipuhatolni a – Football League-gel akkoriban fagyos viszonyban lévő – Angol Labdarúgó-szövetség, az FA álláspontját. A szövetségben nem bánták, ha gyengülnek a liga pozíciói, az FA által jegyzett, 1991 júniusában kiadott Blueprint for the Future of Football (Tervezet a futball jövőjéről) című dokumentum támogatta a Premier League elképzelését. Az alapító tagok aztán 1991 júliusában megállapodtak a vállalkozás elveiről, amelyek közül talán a legfontosabb a kereskedelmi és televíziós jogok önálló értékesítése, a gazdasági függetlenség a Football League-től és az FA-től. Utólag talán naiv elgondolásnak tűnik, de akkor a szövetség fontos szempontnak vette, hogy a mezőny tervezett apasztásával csökken a meccsszám, ennek pedig az angol válogatott láthatja majd hasznát (a 22 csapatos vetélkedést 1995-ben alakították 20 csapatosra).

Bár az átalakulás mozgató figurája az említett Dyke volt, az általa képviselt ITV-t túllicitálta az élő meccsközvetítési jogokért öt évre 304 millió fontot kínáló, Rupert Murdoch médiamágnás által futtatott BskyB, a BBC pedig megszerezte az összefoglalók jogait az utóbb nagy sikerű Match of the Day programjához.

Megszületett a Premier League, augusztusban elindult a bajnokság, amely már nem elsősorban sporteseményt kínált a futballkedvelőknek, sokkal inkább szórakoztatási terméket és médiaproduktumot a fogyasztóknak. A rántotta elkészült, a szemetesben hagyott törött tojáshéjak pedig többé senkit sem érdekeltek.

(A 2. részben: A négy nagytól a hat nagyig – az erőviszonyok változása)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. február 19-i lapszámában jelent meg.)