MU: Cristiano Ronaldo kevesebb fizetésért is visszatérne?

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.04.23. 14:24
null
Sajtóhírek szerint Jorge Mendes (balra) már azon dolgozik, hogy Ronaldo visszatérhessen Manchesterbe (Fotó: AFP, archív)
Az olasz és a spanyol sajtóban is téma, hogy Cristiano Ronaldo fontolgatja, a Juventustól visszatér korábbi csapatához, az angol Manchester Unitedhez – a hírek szerint a portugál ügynöke, Jorge Mendes már dolgozik az ügyön.

 

 

A Juventus játékosa, Cristiano Ronaldo visszatérhet korábbi csapatához, a Manchester Unitedhez, még akkor is, ha ez jelenlegi fizetésének csökkentésével jár – számolt be a La Gazzetta dello Sport.

Az olasz sportnapilap információja szerint az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo fontolóra vette, hogy távozik a Juventustól az idény végén, amely nem a tervei szerint alakult. A portugál támadónak 2022 júniusáig érvényes az éves szinten 31 millió eurós fizetést garantáló szerződése, de csapata gyenge szezonja és a Juve nehéz anyagi helyzete miatt tizenkét év után visszatérhet a Manchester Unitedhez, amelynél pályafutása során először nyerte meg az Aranylabdát, majd onnan szerződött 2009-ben a Realhoz, Madridból pedig 2018-ban a Juvéhoz. Ahhoz, hogy Ronaldo újra a Premier Leauge-ben futballozhasson, még fizetési igényeiből is lejjebb adna a hírek szerint, de évi 20 millió euró alatti bért már nem fogadna el.

A sportnapilap azt is hangsúlyozta, hogy a manchesteriek szakvezetője, Ole Gunnar Solskjaer is szívesen látná Ronaldót, továbbá a játékos ügynöke, Jorge Mendes is a visszatérésben látja a jövőt. A spanyol Marca szerint Mendes már dolgozik is az ügyön, hogy Ronaldo visszatérhessen Manchesterbe.

Olasz sajtóhírek szerint a Juventus legalább 29 millió eurót szeretne kapni játékosáért, illetőleg nyitott egy Paul Pogbát érintő cserére is, de erre a megoldásra állítólag az MU nem vevő.

A beszámolók szerint a Juvénak azért is lehet égető az ügy megoldása és Cristiano Ronaldo távozásával a kiadásai csökkentése, mert a Szuperliga-projekt bukása után pénzügyileg veszteségre, illetve UEFA-szankciókra is számíthat.

 

 

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Carrick álomszerűen debütált, az MU nyerte a manchesteri derbit

Angol labdarúgás
2026.01.17. 15:40

MU: Gary Neville három sztáredző közül választaná ki Michael Carrick utódját

Angol labdarúgás
2026.01.15. 15:28
Ezek is érdekelhetik