PL: tizennyolcadik mérkőzésén nyert először a Sheffield

Vágólapra másolva!
2021.01.12. 20:55
null
Billy Sharp gólja a Sheffield United idénybeli első győzelmét eredményezte (Fotó: AFP)
Idénybeli 18. bajnokiján megszerezte első győzelmét a Sheffield United az angol Premier League-ben. A minden idők legrosszabb angol élvonalbeli rajtját produkáló csapat kedden hazai pályén a Newcastle Unitedet múlta felül.

A vendégek a gól nélküli első félidő hajrájában emberhátrányba kerültek, miután Ryan Fraser három percen belül kétszer kapott sárga lapot szabálytalanságáért.

A második félidőt emberhátrányban játszotta végig Steve Bruce együttese, a 72. percben Andy Madley játékvezető előbb továbbengedte a játékot egy newcastle-i kezezés után, de aztán a fülére szóltak a VAR-szobából. Megszakította a játékot, majd büntetőt ítélt a Sheffield javára. Billy Sharp állt oda a büntetőhöz, és magabiztosan értékesítette.

A Sheffield az első 17 fordulóban megszerzett két pontocskájához kedden hármat adott hozzá, de így is kilenc pontra van a bennmaradást érő 17. helytől.

A Sheffieldnél az angol élvonal történetében csak a Bolton várt több ideig az első győzelmére, az 1902–1903-as idényben a 22. mérkőzésén aratta első győzelmét – ám már korábban eljutott 3 pontig.

ANGOL PREMIER LEAGUE
18. FORDULÓ
Sheffield United–Newcastle United 1–0
(Sharp 73. – 11-esből)

KÉSŐBB
21.15: Wolverhampton Wanderers–Everton (Tv: Spíler1)
AZ 1. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
21.15:
Burnley–Manchester United (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 17 9 6 2 37–21 +16 33
2. Manchester United 16 10 3 3 33–24 +9 33
3. Leicester City 17 10 2 5 31–21 +10 32
4. Tottenham 16 8 5 3 29–15 +14 29
5. Manchester City 15 8 5 2 24–13 +11 29
6. Southampton 17 8 5 4 26–19 +7 29
7. Everton 16 9 2 5 26–20 +6 29
8. Aston Villa 15 8 2 5 29–16 +13 26
9. Chelsea 17 7 5 5 32–21 +11 26
10. West Ham 17 7 5 5 24–21 +3 26
11. Arsenal 17 7 2 8 20–19 +1 23
12. Leeds United 17 7 2 8 30–33 –3 23
13. Wolverhampton 17 6 4 7 18–24 –6 22
14. Crystal Palace 17 6 4 7 22–29 –7 22
15. Newcastle 17 5 4 8 18–27 –9 19
16. Burnley 15 4 4 7 9–20 –11 16
17. Brighton & Hove Albion 17 2 8 7 21–28 –7 14
18. Fulham 15 2 5 8 13–23 –10 11
19. West Brom 17 1 5 11 11–39 –28 8
20. Sheffield United 18 1 2 15 9–29 –20 5
Legfrissebb hírek

Egy rúgott gól ismét nem volt elég a Manchester United győzelméhez, pontot mentett a West Ham

Angol labdarúgás
2025.12.04. 23:01

Szoboszlai: Minden megvan hozzá, hogy egy ilyen meccset három ponttal zárjunk

Angol labdarúgás
2025.12.04. 12:43

Slot a helyzetek számával elégedett volt, az eredménnyel nem a Liverpool döntetlenje után

Angol labdarúgás
2025.12.04. 09:41

Nem kapott gólt, kettővel nyert az Arsenal – ismét ötpontos az előnye a PL-tabella élén

Angol labdarúgás
2025.12.03. 23:14

Amorim: Senki sem keményebb velem, mint én magammal

Angol labdarúgás
2025.12.03. 15:34

Liverpool: folytatódhat a West Ham elleni miniforradalom

Angol labdarúgás
2025.12.03. 07:04

Haaland rekordot döntött, a City majdnem leadta négygólos előnyét a Fulham otthonában

Angol labdarúgás
2025.12.02. 23:15

Slot szerint két okból görcsölt be Kerkez a hajrában

Angol labdarúgás
2025.12.01. 11:16
Ezek is érdekelhetik