Wales: „Deadpool” beszállt a brit labdarúgásba

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.11.17. 14:19
null
Ryan Reynolds klubot vett a szigetországban (Fotó: Getty Images)
Ryan Reynolds és Rob McElhenney hollywoodi sztárok megvették a világ egyik legrégebbi futballklubját, a walesi AFC Wrexhamet – számolt be a BBC-re hivatkozva a Magyar Távirati Iroda.

A kanadai és amerikai színész – akik forgatókönyvíróként és producerként is dolgoznak a filmiparban – szeptemberben jelentették be vételi szándékukat, amelyet hétfői rendkívüli ülésén fogadott el a klub szurkolóiból álló tulajdonosi csoport (WST). Utóbbi tájékoztatása szerint a szavazáson az arra jogosultak 91 százaléka vett részt, és több mint 1800 szavazat támogatta a filmesek érkezését – írta az MTI.

Dean Keates, a Wrexham edzője a BBC-nek azt mondta: „Rövid távon biztosított lett a klub jövője, a projekt pedig közép- és hosszú távon izgalmasnak tűnik".

A távirati iroda emlékeztet, a Wrexhamet 1864-ben alapították, még soha nem szerepelt az angol élvonalban, viszont az FA-kupában háromszor eljutott a negyeddöntőig. A klubnak anyagi nehézségei miatt 2008-ban csődeljárását kellett kezdeményeznie, és 2011-től a WST irányításával működött. Az együttes jelenleg az ötödosztályban szerepel.

Az új tulajdonosok – akiknek hivatalos érkezését formailag a ligának és a szövetségnek is jóvá kell még hagynia – első célja az, hogy a csapat jusson fel a negyedik vonalba. További terveik között szerepel, hogy növeljék a nézőszámot 10 ezres stadionjukban, a szurkolóknak pedig ígéretet tettek arra, hogy a helyi nagy rivális Chestert mindig legyőzik – tette hozzá az MTI.

A Deadpool „szuperhősfilm” főszereplője, Ryan Reynolds, valamint a Felhőtlen Philadelphia amerikai vígjátéksorozat egyik főszereplője, Rob McElhenney brit sajtóhírek szerint körülbelül 2 millió fontot (805 millió forintot) fektet majd be a klubba – írta a hírügynökség.

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
52 perce

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
12 órája

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
13 órája

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
23 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
Tegnap, 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik