PL: Thiago Silva a Chelsea-ben folytatja – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.08.28. 13:02
null
Thiago Silva már Chelsea-mezben pózol (Fotó: chelseafc.com)
A Premier League-ben szereplő Chelsea FC a hivatalos honlapján jelentette be Thiago Silva szerződtetését, a brazil védő egyéves szerződést írt alá.


Korábban beszámoltunk arról, hogy sajtóértesülések szerint Thiago Silva előrehaladott tárgyalásokat folytat a Chelsea-vel – pénteken hivatalossá vált, hogy a brazil játékos Frank Lampard csapatában folytatja.

A rutinos brazil védő ingyen érkezik a Chelsea-hez, hiszen a PSG-nél lejárt a Bajnokok Ligája 2019–2020-as idény végéig meghosszabbított szerződése.

A 35 éves futballista egyéves szerződést kötött a londoniakkal, s alig várja, hogy bemutatkozzon a Premier League-ben.

„Nagyon örülök, hogy a Chelsea-hez igazolhattam, és Frank Lampard csapatában játszhatok. Várom az új kihívásokat, valamint azt is, hogy a Stamford Bridge-en pályára lépjek” – fogalmazott Silva.

Thiago Silva korábban három évig játszott a Milanban (2009–2012), utána nyolc esztendőt húzott le a PSG-ben (2012–2020).

Legfrissebb hírek

Guardiola és új kisfőnöke elköltött 200 millió eurót a megújulás jegyében

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:35

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
2025.08.01. 17:40

Hivatalos: Kerkez Milos a 6-os, Pécsi Ármin a 41-es mezszámot kapta Liverpoolban

Angol labdarúgás
2025.08.01. 08:23

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
2025.07.29. 20:47

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12
Ezek is érdekelhetik