PL: „Az Arsenal játékosai azt kapták, amit megérdemeltek”

T. D.T. D.
2020.06.20. 19:16
null
Neal Maupay (balra) cselekedetei több Arsenal-játékosból is feszültséget váltottak ki (Fotó: AFP)
Mint arról mi is beszámoltunk, heves indulatok uralkodtak a szombati Brighton–Arsenal (2–1) mérkőzésen. Az első félidőben Neal Maupay ütközött Bernd Lenóval, az „ágyúsok” kapusa a leérkezéskor súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett. A találkozó után Maupay értékelt – nem akarta bántani Lenót, de úgy gondolja, az Arsenal játékosai azt kapták, amit megérdemeltek.

„Nem hiszem, hogy Lenónak igaza volt, amikor rám mutogatott a hordágyról mondta a találkozó után a BT Sport kamerája előtt a győztes gól és Leno sérülése miatt is fókuszba kerülő Maupay. – A félidőben odamentem Mikel Artetához, az Arsenal menedzseréhez, hogy elnézést kérjek, hiszen eszembe sem jutott, hogy sérülést okozzak a kapusnak. Felugrottam, hogy legyen esélyem megszerezni a labdát, de leérkezéskor megcsavarodott a térde. Bocsánatot kérek tőle és a csapatától is. Nekem is volt már súlyos sérülésem, tudom, milyen ez, de egyáltalán nem akartam neki sérülést okozni.”

Maupay ezt követően az Arsenal-játékosok hozzáállásáról, viselkedéséről is beszélt.

„Az Arsenal egyes játékosainak tanulnia kellene némi alázatot. Folyamatosan dumáltak az első félidőben, és a másodikban is, amikor már előnyben voltak. Azt kapták, amit megérdemeltek.”

A meccs lefújása után Mattéo Guendouzi, a vendégek francia középpályása úgy vezette le a felgyülemlett feszültséget, hogy torkon ragadta Maupayt.

null

null

GUENDOUZI AKCIÓJA



LENO SÉRÜLÉSE



PREMIER LEAGUE
30. FORDULÓ
Brighton–Arsenal 2–1 (Dunk 75., Maupay 95., ill. Pépé 68.)

Legfrissebb hírek

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
9 órája

Xabi Alonso is a Chelsea kiszemeltjei között – sajtóhír

Angol labdarúgás
12 órája

Xavi Simons megerősítette, nem lehet ott a vb-n

Angol labdarúgás
Tegnap, 7:33

Még nem búcsúznak Mohamed Szalahtól Liverpoolban

Angol labdarúgás
Tegnap, 7:09

Az egyiptomi válogatottnál úgy számolnak, Szalah számára véget ért az idény

Angol labdarúgás
2026.04.26. 11:45

Arne Slot: Lesz még olyan meccsünk, amely után nem a bíróról kell beszélni?

Angol labdarúgás
2026.04.26. 09:25

Eze korai góljával verte meg a Newcastle-t, és visszaállt az élre az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.04.25. 20:24

Palhinha 82. perces góljával verte a biztos kieső Wolvest, de így is maradt a kiesőzónában a Spurs

Angol labdarúgás
2026.04.25. 18:00
Ezek is érdekelhetik