Tottenham: Mourinho szerint nem lehet akadály a zárt kapu

K. T. I.K. T. I.
2020.04.30. 12:18
null
José Mourinho szerint a zárt kapu nem lehet gond (Fotó: AFP)
José Mourinho a Sky Sportsnak adott interjúban beszélt a Premier League folytatásának lehetséges körülményeiről. A portugál szakvezető kijelentette, mindenképpen óvatosnak kell lenniük, amikor újrakezdik az edzéseket és csak fokozatosan térhetnek vissza a megszokott terheléshez. A Tottenham menedzsere szerint a zárt kapus meccsrendezés nem jelenhet gondot: a kamerák által milliók követhetik a találkozókat, ezt pedig a játékosok is átérzik majd.

„Hiányzik a futball – idézi a Sky Sports News José Mourinhót –, de talán még jobb, ha úgy fogalmazok, hiányzik a jól megszokott világunk. Azt hiszem, ezzel mind így vagyunk. A futball is csak annak a világnak a része. De türelmesnek kell lennünk. Ez egy olyan csata, amit csak együtt tudunk megvívni.”

A portugált ezt követően az idény lehetséges befejezéséről kérdezték.

„Ha a hátralévő kilenc fordulót lejátszhatjuk valahogy, az mindannyiunknak jó. Ez jó lenne a futballnak, jó a Premier League-nek, a csapatoknak és a szurkolóknak. Ha zárt kapuk mögött játszunk, akkor is szeretném azt gondolni, hogy nem játszunk zárt kapuk mögött. A kamerák által emberek milliói nézik majd a meccset. Szóval, ha egy nap kisétálunk egy teljesen üres stadionba, akkor az nem lesz üres. Egyáltálalán nem.”

Ha összejön a folytatás, a Tottenham szempontjából még szerencsésen is elsülhet a kényszerszünet. Több alapember, köztük Harry Kane, Moussa Sissoko és a januárban szerződtetett Steven Bergwijn is hosszabb ideig tartó felépülést követően állhat edzésbe.

„Mire felépültek volna, meg kellett állítanunk az edzéseket. Nem tudom és ők sem tudják, milyen állapotban vannak egyáltalán. Várnunk kell, és óvatosnak lenni. Csak fokozatosan lehet visszatérni az edzésekhez, előbb kis csoportokban, egyszerűbb gyakorlatokkal, majd apránként felvéve a ritmust, jöhet a versenyszint. Mindenkit feldob annak az esélye is, hogy hamarosan újra érezhetjük a frissen vágott fű illatát” – tette hozzá Mourinho.

Legfrissebb hírek

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
21 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 0:19

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
2026.08.12. 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:02

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26