Chelsea: fizetéscsökkentés helyett inkább adakoznak

T. D.T. D.
2020.04.26. 08:58
null
A Chelsea fizetéscsökkentés nélkül is segít (Fotó: AFP)
A Chelsea FC a hivatalos honlapján jelentette be, milyen döntéseket hoztak a klubvezetők a járványhelyzettel kapcsolatosan. A közleményből az is kiderül, hogy fizetéscsökkentés egyelőre nem lesz, helyette a vezetők felhívták a futballisták figyelmét arra, hogy adakozzanak.

 

A közlemény szerint a klub az összes munkavállalóját a szerződésben vállalt feltételek szerint június 30-ig ugyanúgy kifizeti, mintha lejátszották volna a mérkőzéseket. Az első csapat labdarúgóinak fizetését sem csökkentik, helyette arra kérik őket, hogy adakozzanak – a BBC szerint a játékosok egyelőre 10 százalék alatti csökkentést ajánlottak fel, a vezetők tovább tárgyalnak velük. A klub a kormány segítségét sem veszi igénybe, illetve bejelentette, hogy a már megvásárolt jegyekkel rendelkező szurkolóit is kárpótolja.

A Chelsea korábban bejelentette, hogy a járvány idejére az egészségügyi dolgozóknak ajánlja fel a Stamford Bridge-nél található szállodát, amelyben eddig 128 szobát foglaltak el. Emellett étel- és pénzadományokkal is segíti a bajba jutottakat a londoni klub.

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
2026.08.12. 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38