Gyász: elhunyt az MU müncheni tragédiát túlélő kapusa

MTI MTIMTI MTI
2020.02.17. 11:54
null
Harry Gregg (1932–2020) (Fotó: AFP)
Nyolcvanhét éves korában elhunyt Harry Gregg, a Manchester United volt labdarúgója, aki az 1958. február 6-i müncheni repülőtéri balesetnél több embert is kimentett a szerencsétlenül járt gépből.

 

A korábbi északír válogatott kapus többek között egy kisgyereknek segített, valamint Jackie Blanchflowert és Bobby Charltont húzta ki a kifutópályán túlfutott gép roncsából – a balesetet túlélő futballisták közül már csak utóbbi van életben. Az egykori labdarúgó kórházban, családja körében halt meg – tudatta a nevét viselő alapítvány.

Gregg 1957 és 1966 között 247-szer játszott a Manchester Unitedben, az angol csapathoz 23 ezer fontért került, ami akkor rekordösszeg volt kapusért. Az 1958-as, svédországi világbajnokságon őt választották a legjobb kapusnak. Az északír válogatottban 25 alkalommal lépett pályára.

„Hazudnék, ha azt mondanám, mindig erre gondolok. Valójában (ha így lenne), megbolondulnék – fogalmazott 2018-ban, a baleset 60. évfordulóján tartott megemlékezésen. – Tudom, hogy a médiát érdekli, mi történt a kifutón, nem neheztelek ezért az emberekre, de ha az életem abban lenne összefoglalható, amit (ott) tettem, ami Németországban, Münchenben történt, akkor nem hajtottam volna végre nagy dolgot.”

A Manchester United az FK Crvena zvezda elleni Bajnokcsapatok Európa-kupája mérkőzésről tartott hazafelé. A tragédia a müncheni megállásnál a felszállás során következett be. A gép a tankolás után, harmadszori próbálkozást követően sem tudott felemelkedni a kásás jéggel borított kifutópályáról, egy kerítésnek rohant, kettétört, majd kigyulladt. A tragédia 23 ember, köztük nyolc labdarúgó életét követelte. Az ezt követő egy évtizedben Anglia legsikeresebb klubjának új csapatot kellett építenie. Az MU 1968-ban tudta megnyerni a BEK-et, de abban a csapatban már nem volt benne Gregg, aki 1966-ban a Stoke Cityhez igazolt.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
17 órája

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Gyász: halálra verték a telefonjáért az ugandai rekordbajnok csapatkapitányát

Minden más foci
2026.08.06. 11:52

Gyász: elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, korábbi szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2026.08.05. 18:20

Gyász: meghalt a világhírű hegymászó, lavina sodorta el a Broad Peaken

Egyéb egyéni
2026.08.01. 21:54

A Manchester United Mbeumo duplájával fordított az Atlético Madrid ellen

Minden más foci
2026.08.01. 16:59

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16

Fiatal walesi kapust igazolt a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.07.27. 11:55