PL: trollkodtak a Manchester Unitednél, duplán kapták vissza

H. D.H. D.
2019.08.25. 14:08
null
Trollkodtak a Manchester Unitednél, duplán kapták vissza (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, a Manchester United Twitter-fiókjának egyik kezelője humoros kedvében volt, a Crystal Palace elleni mérkőzés előtt odaszúrt egyet a Chelsea-nek – utólag azonban biztosan fogta a fejét, hiszen a manchesteriek hazai pályán kikaptak, a trollkodást pedig duplán kapták vissza.

 

A szombati MU–Crystal Palace mérkőzés előtt a klub oldalán az Old Traffordról készített fotók tűntek fel, azzal a kérdéssel, hogy a szurkolók milyen hangulatban várják az összecsapást. Ám a „vörös ördögök” közösségimédia-oldalát kezelő szakember úgy érezte, valamit még hozzá kell tennie… A bejegyzés alatt mindössze ennyi volt olvasható:

„Bárcsak újra a Chelsea ellen játszanánk…”

Mint ismert, Ole Gunnar Solskjaer alakulata4–0-ra vertea londoni kékeket a Premier League első fordulójában.

A mérkőzés azonban ezúttal nem pont úgy alakult, ahogy azt eltervezték, a Manchester United hazai pályán 2–1-re kikapott a Crystal Palace-tól. Természetesen nem kellett sokat várni, a manchesteriek gyorsan visszakapták a trollkodást.

A Cystal Palace részéről a következő válasz érkezett: „Biztosak vagyunk benne…”

Crystal Palace F.C. on Twitter

We're sure you do... *#MUNCRY https://t.co/csOzx7Igl2



Míg a Chelsea egy egyszerű kérdéssel forgatta meg a kést az MU-drukkerekben: „Hogy ment?”

Chelsea FC on Twitter

How'd it go? *#MUNCRY https://t.co/hrft0enWGU


Legfrissebb hírek

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
4 órája

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
9 órája

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
21 órája

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
23 órája

PL: Szoboszlai visszatért a keretbe, Kerkez kezd az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:21

Legutóbb 38 évvel ezelőtt szerepelt ilyen rosszul a Manchester United

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:03

Iraola: Az Arsenal ellen magasabb szinten kell teljesítenünk

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:35

McGinn tizenegyest hibázott, Szuzuki potya gólt kapott, az Aston Villa elhullajtott két pontot

Angol labdarúgás
2026.10.31. 23:11