Crystal Palace: 15 év után távozik Király volt helyettese

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.05.09. 18:27
null
Távozik a Palace legendája (Fotó: AFP)
A Crystal Palace hivatalos honlapján közölte, 15 év után az idény végén távozik a klubtól Julian Speroni, aki még 2004 nyarán igazolt az akkor frissen feljutó csapathoz a skót Dundee FC-től. Speronit négyszer választották meg az évad Palace-játékosának, egyedülálló módon 2008 és 2010 között háromszor, majd 2014-ben ismét. A 39 éves kapus egyelőre nem árulta el, hogy folytatja-e pályafutását, vagy visszavonul.

 

Julian Speroni 2004 nyarán érkezett az élvonalba frissen feljutó Crystal Palace csapatához, amelyhez azon a nyáron szekérderéknyi új futballista igazolt: kölcsön jött például az Interből Gonzalo Sorondo és Nicola Ventola, a finn válogatott szélső, Jonas Kolkka, az ecuadori válogatott középcsatár, Ivan Kaviedes, valamint két magyar válogatott: Király Gábor és a nem sokkal korábban a németeknek kettőt lövő, majd a braziloknak is betaláló Torghelle Sándor is.

A Palace az erősítések ellenére az idény végén nagy csatában, de búcsúzott az élvonaltól, Speroni az első hat bajnokin szerepelt, aztán Király átvette a helyét a kapuban, s a következő másfél évben nem is kapott lehetőséget bajnoki mérkőzésen. Király aztán három év után távozott a klubtól, és eljött az akkor 27 éves argentin ideje: 2007 kora őszét írtunk.

Kirobbanthatatlanná vált a kapuból, s az idény végén a szurkolók megválasztották az évad legjobb játékosának, amit máig egyedülálló módon, a soron következő két idényben is megtettek a drukkerek, így máig Speroni az egyetlen, aki egymást követően háromszor lett az idény játékosa a klubnál. Majd 2014-ben negyedszer is elismerték a teljesítményét.

Speroni a Palace történetének hivatalos tétmeccsen legtöbbször szereplő kapusa lett az elmúlt 15 évben: 405 alkalommal védett, nála többször csak három mezőnyjátékos lépett pályára a Palace színeiben.

A Palace jelenleg a 12. helyen áll a Premier League-ben, a hétvégén a Bournemouth ellen lép pályára az utolsó fordulóban – nem lenne meglepő, ha a 39 évesen búcsúzó Speronival a kapuban tenné ezt meg.

Legfrissebb hírek

A City és a Chelsea „kezén” több mint 1.7 milliárd euró folyt át, de a Liverpool zárt a legnagyobb mínuszban nyáron

Angol labdarúgás
2026.09.02. 18:22

Haaland és Cherki is duplázott, a City könnyedén nyert Londonban

Angol labdarúgás
2026.08.28. 22:54

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15

Christopher Nkunku visszatért Lipcsébe – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.25. 20:52

A negyedmilliárd eurós kérdés: miből tudják a „traktorosok” felszántani az átigazolási piacot? 

Angol labdarúgás
2026.08.25. 14:28

Martinelli az Al-Hilalba, Kodro Krétára tart – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.24. 22:58

A Spurs újabb ajánlatot készül tenni Gakpóért, és még a Manchester City is érdeklődik – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.24. 18:55

Klasszikus Moyes-győzelemmel rajtolt az Everton, Glasner zakóval mutatkozott be Nottinghamben

Angol labdarúgás
2026.08.22. 18:04