Anglia: vizsgálat indul Klopp ellen londoni kifakadása miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.13. 19:30
null
Jürgen Klopp a lefújás után is jelezte elégedetlenségét a játékvezetői csapattal (Fotó: AFP)
Az angol szövetség (FA) bejelentette, vizsgálatot indít Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere ellen, amiért az a szabályokkal ellentétben megkérdőjelezte a játékvezető elfogulatlanságát a West Ham United ellen február 4-én lejátszott és 1–1-es döntetlennel zárult összecsapáson. 

Mint arról korábban beszámoltunk,Klopp a mérkőzést követően elismerte, csapata leshelyzet után szerzett vezetést Londonban Sadio Mané találatával,ezt követően viszont arról beszélt, a bírónak tudnia kellett, hogy hibázott, ez vezetett szerinte ahhoz, hogy a második félidőben többször is csapata kárára tévedett – azaz véleménye szerint szándékosan kompenzált.

„Les volt. Ezt legkésőbb a szünetben a játékvezető is megtudta. Emberileg érthető, hogy ha hibázik valaki, nem akarja még tovább nyitni az ollót a két csapat között, de akkor sem lehet szó nélkül hagyni. A második félidőben rengeteg 50:50, hovatovább 60:40-es szituáció volt, amiből újra meg újra a West Ham kapott szabadrúgást. Így kompenzáltak..."– füstölgött a lefújás után a Liverpool menedzsere, aki szerint a játékvezető ténykedése is hozzájárult ahhoz, hogy nem tudták megszerezni a győztes találatot a WHU ellen.

A BBC azt írja, Kloppnak hétfő este hat óráig kell reagálnia az FA idézésére, a lehetséges szankciókról azonban egyelőre nem lehet konkrétumot tudni.

Legfrissebb hírek

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
2026.07.25. 23:02

Klopp odaszúrt az újságíróknak: „Láttam, miként bántatok Nagelsmann-nal és Tuchellel”

Német labdarúgás
2026.07.25. 09:16

Jürgen Klopp lett a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – hivatalos

Foci vb 2026
2026.07.24. 11:47

Elhárult minden akadály Jürgen Klopp szövetségi kapitánysága elől – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.07.19. 16:15

Jürgen Klopp-pal a főbb kérdésekben megegyezett a német szövetség

Német labdarúgás
2026.07.11. 19:38

Jürgen Klopp New Yorkban tárgyal a német szövetség vezetőivel

Foci vb 2026
2026.07.10. 13:26

Klopp és Mbappé a levegőben köröző luxusgépen tárgyalt a Liverpoolról

Angol labdarúgás
2026.07.10. 12:15

Van közös Mbappé édesanyjában és Jürgen Kloppban

Foci vb 2026
2026.07.10. 09:51