PL: Alisson őrületes hibáját is túlélte, hibátlan maradt a Pool

2018.09.01. 15:23
null
Megizzadt, de nyert a Liverpool a Leicester ellen (Fotó: AFP)
A Liverpool 2–1-re legyőzte a Leicester Cityt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 4. fordulójában.

A Liverpool már a 4. percben megszerezhette volna a vezetést, ám Roberto Firmino ziccerénél nagyot védett Kasper Schmeichel kapus, a kipattanó labdát az érkező Mohamed Szalah nyolc méterről a bal kapufa mellé belsőzte – óriási lehetőség volt mindkettő!

A 10. percben aztán már gólra is váltotta az esélyét a Liverpool: Andrew Robertson ment el a bal szélen, bepasszolt a középen érkező Sadio Manénak, aki nem vette át jól a labdát, ám némi szerencsével nála maradt, majd a szenegáli támadó nyolc méterről a kapu jobb alsó sarkába lőtt a tehetetlen Schmeichel mellett.


Mané a negyedik gólját szerezte a Premier League 2018–2019-es kiírásában.

A 45. percben kettőre növelte előnyét a Pool: szöglet után Roberto Firmino fejelhetett tisztán, a brazil hét méterről a bal alsóba bólintott. Hiába ért bele a labdába Schmeichel, a hazaiak kapusa nem tudott védeni.


Firmino Jürgen Klopp irányítása alatt pontosan 60 találatban volt „szereplő” – 37-szer volt eredményes, emellett kiosztott 23 gólpasszt is. Az asszisztot jegyző James Milner 80. gólpasszát osztotta ki a Premier League-ben, bármilyen hihetetlennek tűnik, ezzel beérte David Beckhamet, a Manchester United legendáját.

A második félidőre agresszívebb Leicester jött ki, nyomott is, igaz, ez helyzetekben nem igazán mutatkozott meg. A 63. percben aztán mégis szépítettek a hazaiak, miután a nyáron rekordösszegért igazolt Alisson „kariusozott” egyet – a kapus a saját tizenhatosán belül cselezni kezdett Virgil Van Dijk rossz hazaadása után, Alissontól elvette a labdát James Maddison, középre passzolt, s Rasid Gezzal hat méterről a kapu közepébe lőtt (1–2).

Alisson az első gólját kapta a Premier League-ben.

Hiába próbálkozott a Leicester City, a Liverpool a folytatást kihúzta, 2–1-re győzött, így továbbra is hibátlan a bajnokságban.

ANGOL PREMIER LEAGUE
4. FORDULÓ
Leicester City–Liverpool 1–2
(Gezzal 63., ill. Mané 10., Firmino 45.)
KÉSŐBB
16.00:Brighton & Hove Albion–Fulham
16.00:Chelsea–AFC Bournemouth (Tv:Spíler1)
16.00:Crystal Palace–Southampton
16.00:Everton–Huddersfield Town
16.00:West Ham United–Wolverhampton
18.30:Manchester City–Newcastle United (Tv:Spíler1)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Liverpool 4 4 – – 9–1 +8 12
2. Tottenham 3 3 – – 8–2 +6 9
3. Chelsea 3 3 – – 8–3 +5 9
4. Watford 3 3 – – 7–2 +5 9
5. Manchester City 3 2 1 – 9–2 +7 7
6. AFC Bournemouth 3 2 1 – 6–3 +3 7
7. Leicester City 4 2 – 2 6–5 +1 6
8. Everton 3 1 2 – 6–5 +1 5
9. Arsenal 3 1 – 2 5–6 –1 3
10. Crystal Palace 3 1 – 2 3–4 –1 3
11. Fulham 3 1 – 2 5–7 –2 3
12. Brighton & Hove Albion 3 1 – 2 3–5 –2 3
13. Manchester United 3 1 – 2 4–7 –3 3
14. Wolverhampton 3 – 2 1 3–5 –2 2
15. Cardiff City 3 – 2 1 0–2 –2 2
16. Southampton 3 – 1 2 2–4 –2 1
Newcastle 3 – 1 2 2–4 –2 1
18. Burnley 3 – 1 2 3–7 –4 1
19. Huddersfield Town 3 – 1 2 1–9 –8 1
20. West Ham United
3 – – 3 2–9 –7 0
Legfrissebb hírek

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
8 órája

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
17 órája

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
2026.11.02. 14:50

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
2026.11.02. 09:32