Felkészülés: Alisson debütált, a Liverpool kiütötte a Napolit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.08.04. 20:54
null
Mohamed Szalah is betalált a Napolinak (Fotó: AFP)
A Manchester United elleni 4–1 után ezúttal ötöt lőtt a Liverpool, amely a Napolit ütötte ki 5–0-ra a két csapat szombati felkészülési mérkőzésén.

Először lépett pályára a „vörösök” mezében a Romától szerződtetett Alisson, aki rögtön a kezdőcsapatban kapott helyet, s már a meccs elején megmutatta, hogy nem csupán a védések terén várhatnak tőle sokat a Liverpool drukkerei: az angol kapus nagyszerűen indította Mohamed Szalahot, és bár az egyiptomi nem tudott helyzetet kialakítani, az angol csapat visszaszerezte a labdát, amit végül James Milner bombázott a kapuba, elindítva a gólesőt.

Öt perccel később megduplázta előnyét az angol együttes, amely a második félidőben még hármat berámolt a Napolinak – a kettő között ráadásul volt egy (tévesen) meg nem adott Roberto Firmino-gól. A csapat formája biztató a West Ham elleni szezonrajt előtt, a jövő heti bajnokiig még egy felkészülési mérkőzés vár Jürgen Klopp együttesére, a szintén olasz Torino ellen.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Liverpool (angol)–Napoli (olasz) 5–0
(Milner 4., Wijnaldum 9., Szalah 58., Sturridge 73., Moreno 78.)

Legfrissebb hírek

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma őrzi veretlenségét

Olasz labdarúgás
10 órája

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

A Villarreal kiváló meccsen győzte le hátrányból a Napolit

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 22:58

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter, nem történt sérülés

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 19:15

Női kézi: Győri-Lukács és Márton Gréta is visszatért a válogatott keretébe

Kézilabda
2026.10.13. 15:15

Az Inter fél óra alatt lerendezte a Parmát

Olasz labdarúgás
2026.10.10. 22:39

Szívritmuszavara után újra edz Scott McTominay

Olasz labdarúgás
2026.10.08. 09:05

Felkészülés: Argentína hetet vágott a meccsre éppen csak odaérő Burkina Fasónak

Minden más foci
2026.10.04. 10:14