Chelsea: az új menedzsert C. Ronaldo segítheti egykori kedvencéhez

2018.07.15. 10:49
null
Quo vadis, fiam? London amarra van! (Fotó: AFP)
A Chelsea új menedzsere az olasz Maurizio Sarri, a Napoli eddigi vezetőedzője lett, aki elképesztő összegért magával vitte Nápolyból a középpálya motorját, de most egykori kedvencét is csábítja.


Mégpedig Cristiano Ronaldo közvetett segítségével: a portugál zseni érkezésével megrendülhet a Juventusban az idén már 31. életévébe lépő Gonzalo Higuaín helye, aki a legszebb idényeit Sarri alatt futotta, Nápolyban.

Logikusnak tűnik tehát több okból is, hogy kövesse mesterét Londonba: a Juventus Higuaínt két éve 90 millió euróért vette, de a Chelsea-nek ez nem okozhat gondot, hiszen például a brazilból olasz válogatottá lett védekező középpályásért, Jorginhóért képes volt 57 millió eurót fizetni.

Távozhat ellenben a Chelsea-ből a Juventus irányába cserealapként felajánlott Álvaro Morata és Olivier Giroud, Higuaínért ugyanakkor meglepő módon a Milan is bejelentkezett, ám az angolok évi 15 millió eurós fizetési ajánlatával nem versenyezhet.

Sarri a védelembe a Juventustól Daniele Ruganit szeretné megszerezni, az eddig sem gyenge középpályát a CSZKA Moszkva Alekszandr Golovinjával acélosítaná tovább, de célpont még a barcelonai André Gomes is, a római Alisson vagy Jack Butland pedig az Eden Hazard-ral egyetemben Madridba vágyó Thibaut Courtois utóda lehet.

Legfrissebb hírek

Serie A: folytatta győzelmi sorozatát a címvédő Napoli; Genovában nyert az Udinese

Olasz labdarúgás
2026.03.20. 22:45

Cristiano Ronaldo nem utazik el a portugál válogatottal Amerikába

Foci vb 2026
2026.03.20. 14:35

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

Későn jött Casadei fejese, a Napoli hozta a kötelezőt a Torino ellen

Olasz labdarúgás
2026.03.06. 22:51

Cristiano Ronaldo Madridba utazik, sérülése súlyosabb a vártnál

Minden más foci
2026.03.06. 17:15

Kiderült, Cristiano Ronaldo combizomsérülést szenvedett

Minden más foci
2026.03.03. 19:24

Cristiano Ronaldo részesedést vásárolt az UD Almeríában

Spanyol labdarúgás
2026.02.26. 11:14

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25
Ezek is érdekelhetik