Arsenal: kiderült, mivel haragította magára a bírót Wenger

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.02.24. 15:04
Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere nem tartozik a legagresszívabb edzők közé, a francia úriemberről sokan talán el sem tudják képzelni, hogy egy-egy durvább sértés kicsússzon a száján, pedig…

A 67 éves szakembert még januárban, a Burnley ellen 2–1-re megnyert bajnoki után sújtotta négy mérkőzésre szóló eltiltással az angol szövetség (FA), a minap pedig az is kiderült, mivel haragította magára az őt lelátóra küldő negyedik játékvezetőt, amiért még 25 ezer fontos pénzbüntetést is kapott.a Burnley ellen 2–1-re megnyert bajnoki után sújtotta négy mérkőzésre szóló eltiltással az angol szövetség (FA), a minap pedig az is kiderült, mivel haragította magára az őt lelátóra küldő negyedik játékvezetőt, amiért még 25 ezer fontos pénzbüntetést is kapott.

„Egy ellenük megítélt szabadrúgás miatt akadt ki, ám miután elindult felém, jeleztem neki, hogy inkább gondolja meg, mielőtt bármit is mond – elevenítette fel a történteket Anthony Taylor. – Erre ingerülten azt felelte, hogy a szövetség szégyenei vagyunk, amivel nemcsak engem, Jonathan Moss játékvezetőt is durván megsértette. Amikor figyelmeztettem, hogy az ilyen megnyilvánulások nem elfogadhatók, kétszer is azt mondta, akkor b*szd meg.”

A szurkolókat persze leginkább az foglalkoztatja, vajon a következő szezonban lesz-e még lehetősége Wengernek elküldeni a bírókat melegebb éghajlatra, meghosszabbítja- e a nyáron lejáró szerződését, vagy huszonegy év után elhagyja a londoniakat. Egyre többen támogatják az utóbbi verziót, Laurent Koscielny, a csapat védője azonban az ellentábort erősíti.

„Remélem, hosszabbít, hét éve dolgozom vele, és nagyon tisztelem, neki köszönhetően
emberként és játékosként is rengeteget fejlődtem. Az edzőnek az a dolga, hogy taktikailag és fizikailag felkészítse a csapatot, a többi már a játékosokon múlik”
– mondta a francia bekk.

Legfrissebb hírek

A Liverpool edzője elárulta, Szoboszlainak a korábbi sérülése újult ki

Angol labdarúgás
5 órája

Lejtmenetben a Newcastle, a nyári szerzemény góljával nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
5 órája

Haaland duplázott, a Man. City tovább menetel a Premier League-ben

Angol labdarúgás
8 órája

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberelőnyben játszó Liverpool fordított és nyert a Brentford ellen

Angol labdarúgás
8 órája

Pedro Neto duplázott, a Chelsea véget vetett az Everton veretlenségének

Angol labdarúgás
10 órája

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpool kezdőcsapatába

Angol labdarúgás
11 órája

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
2026.10.16. 16:05

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
2026.10.16. 13:45