PL: Arsenal-, Chelsea- és Leicester-játékosok is doppingolhattak

2016.04.03. 11:10
Tömeges doppinghasználat gyanúja miatt vizsgálatot indított vasárnap a brit kormány, miután egy feltáró riport szerint egy brit orvos élvonalbeli sportolóknak írt fel tiltott teljesítményfokozó szereket.

A The Sunday Times című tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lap oknyomozó riportja szerint az orvos, Mark Bonar maga mondta el londoni magánklinikáján a lap által küldött, magukat sportolóknak kiadó újságíróknak, hogy „kliensei” közé tartoznak a brit élsport kiemelkedő személyiségei, köztük olyan kerékpárversenyzők, akik a Tour de France-versenyeken is részt vettek, valamint teniszezők, krikettjátékosok és a brit labdarúgás élvonala, a Premier League klubjai, például az Arsenal, a Chelsea és a Leicester City több játékosa. az Arsenal, a Chelsea és a Leicester City több játékosa.

A The Sunday Times hangsúlyozza, hogy független forrásból származó bizonyítéka minderre nincs, ahogy arra sem, hogy a játékosok a klubok tudomásával keresték fel Bonart.

A lap több játékost megkeresett, akik vagy tagadták, hogy kapcsolatban voltak Bonarral, vagy nem nyilatkoztak.

A 38 éves orvos a rejtett kamerával felszerelt riportereknek mintegy referenciaként azonban elmondta, hogy az elmúlt hat évben 150-nél több élvonalbeli sportolót látott el tiltott szerekkel, köztük szteroidokkal és növekedési hormonokkal, és az eredmény minden esetben a sportolók teljesítményének „fenomenális javulása” volt.

Bonar a The Sunday Times által közzétett felvétel szerint kijelenti azt is, hogy „tiszta sportoló nem létezik”.

A lap szerint az ügy kérdéseket vet fel a brit doppingellenes felügyelet (UKAD) kompetenciájával kapcsolatban is, mivel a szervezetnek egy sportoló, aki megfordult Bonar klinikáján, már két évvel ezelőtt dokumentált bizonyítékokat adott át az orvos doppingtevékenységéről, ám a UKAD egy „felszínes vizsgálat” után elvetette az ügy további kivizsgálását.

John Whittingdale brit kulturális és sportügyi miniszter vasárnapi nyilatkozatában viszont közölte, hogy sürgős és független vizsgálatot rendelt el a The Sunday Times riportjában foglaltak hátterének feltárására. Whittingdale hozzátette: a brit kormány máris vizsgálja, hogy a jelenlegi doppingellenes törvények elégségesek-e, és ha egyértelművé válik, hogy erőteljesebb büntető szankciók szükségesek, a kormány „habozás nélkül” megteszi a megfelelő lépéseket.

Az Arsenal, a Chelsea és a Leicester City vasárnap azonban egyaránt határozottan cáfolta Bonar velük kapcsolatos kijelentéseit. Az Arsenal közleménye szerint „teljesen alaptalanok" az orvos állításai. A Chelsea szintén „minden alapot nélkülözőnek" és „hamisnak" minősítette azt az állítást, hogy játékosai érintettek lennének az ügyben. A közlemény szerint a klub soha nem vette igénybe Bonar szolgáltatásait, és nincs sem tudomása, sem dokumentációja arról, az orvos valaha is kezelte volna bármelyik Chelsea-játékost.

Legfrissebb hírek

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:10

Az Arsenal végleg megszerezte az ecuadori kulcsembert

Angol labdarúgás
2026.06.25. 15:34

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Tizenkét év doppingbüntetés a vb-ezüstérmes amerikai sprinternek

Atlétika
2026.06.06. 12:45

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19
Ezek is érdekelhetik