PL: Mirallas negatív csodája, Mahrez továbbra is tarthatatlan

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.09.19. 18:10
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 6. fordulójában az Everton idegenben gól nélküli döntetlent játszott a Swansea-val. A mérkőzés érdekessége, hogy a vendégeknél Kevin Mirallas csupán a 92. percben lépett pályáról, de így is társai előtt vonulhatott be az öltözőbe, mert két perccel később kiállították.

A Bournemouth kilenc perc alatt lerendezte a Sunderland elleni meccset, a vendégek részéről Younes Kaboult ráadásul a hajrában még ki is állította a játékvezető (2–0). Az összes olyan játékos közül, akit legalább ötször állítottak ki a PL-ben, Kaboulnak a legrosszabb az átlaga, őt ugyanis már 26 meccsenként kiszórják.Bournemouth kilenc perc alatt lerendezte a Sunderland elleni meccset, a vendégek részéről Younes Kaboult ráadásul a hajrában még ki is állította a játékvezető (2–0). Az összes olyan játékos közül, akit legalább ötször állítottak ki a PL-ben, Kaboulnak a legrosszabb az átlaga, őt ugyanis már 26 meccsenként kiszórják.

A Stoke City is jól kezdett, de hiába vezetett húsz perc után két találattal, a Leicester City a gólt és gólpasszt is jegyző Rijad Mahrez vezérletével egyenlíteni tudott (2–2). Az algériai támadó szezonbeli 5. gólját szerezte, ezzel a Bournemouth-ban ma is eredményes Callum Wilsont beérve vezeti a góllövőlistát.

A Waford egymás után a második meccsét nyerte meg a bajnokságban, Odion Ighalo pedig Mahrezékhez hasonlóan szárnyal: múlt heti szerződéshosszabbítása óta a két összecsapáson összesen háromszor volt eredményes, 2015-ben pedig már 20 bajnoki találatnál jár, ez pedig a legnagyobb mennyiség az első négy osztályban Angliában. A Newcastle erejéből a második félidőben csak szépítésre futotta (1–2).

PREMIER LEAGUE
6. FORDULÓ
AFC Bournemouth–Sunderland 2–0
(C. Wilson 4., Ritchie 9.)
Aston Villa–West Bromwich Albion 0–1 (Berahino 39.)
Newcastle United–Watford 1–2 (Janmaat 62., ill. Ighalo 10., 28.)
Stoke City–Leicester City 2–2 (Brkic 13., Walters 20., ill. Mahrez 51. – 11-esből, Vardy 69.)
Swansea–Everton 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 5 5 11–0 +11 15
2. Leicester City 6 3 3 13–9 +4 12
3. Manchester United 5 3 1 1 6–3 +3 10
4. Arsenal 6 3 1 2 5–5 0 10
5. West Ham 5 3 2 11–6 +5 9
6. Everton 6 2 3 1 8–5 +3 9
7. Crystal Palace 5 3 2 8–6 +2 9
8. Swansea 6 2 3 1 7–5 +2 9
9. Watford 6 2 3 1 5–5 0 9
10. West Bromwich Albion 6 2 2 2 4–6 –2 8
11. Norwich City 5 2 1 2 8–9 –1 7
11. Bournemouth 6 2 1 3 8–9 –1 7
13. Chelsea 6 2 1 3 9–12 –3 7
14. Liverpool 5 2 1 2 3–6 –3 7
15. Southampton 5 1 3 1 5–5 0 6
16. Tottenham 5 1 3 1 4–4 0 6
17. Aston Villa 6 1 1 4 6–9 –3 4
18. Stoke City 6 3 3 5–9 –4 3
19. Newcastle 6 2 4 3–9 –6 2
20. Sunderland 6 2 4 6–13 –7 2
Legfrissebb hírek

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
8 órája

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
12 órája

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

Isak gólja döntött, szoros meccsen gyűrte le Tóth Alexéket a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 16:55

Magyaros mérkőzés könyörtelen visszatérővel – jön a Bournemouth–Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:10