Championship: volt játékosokat csábítanak a játékvezetés felé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.28. 14:24
A Premier League-hez hasonlóan az angol labdarúgó-bajnokság másodosztályában is profi játékvezetők működnek közre a 2016–2017-es szezontól.

Amíg az élvonalban 2001 óta csak profi játékvezetők működnek közre, addig a másod-, a harmad- és a negyedosztályban közreműködő bírók jelentős része teljes munkaidőben dolgozik.

Ezen próbál változtatni az Angol Labdarúgóliga, amely 2016 nyarától profi játékvezetőket alkalmazna a Championshipben is. Ezek alapján az eddig meccsenként kapott 380 font helyett évente 60 ezer fontot keresnének a játékvezetők.

A ligának az a terve, hogy ezzel a kezdeményezéssel a korábbi labdarúgókat is rá lehessen venni, hogy pályafutásuk befejezése után a játékvezetői pályát válasszák.

A Championshipből várhatóan két-három játékvezető is felkerül a Premier League-be, mert a pályafutását befejező Howard Webb helyére 2014 nyarán senki nem érkezett, és a hírek szerint 2015 nyarán az egyaránt ötven felett járó Chris Foy és Phil Dowd is visszavonulhat, főleg úgy, hogy mindketten sokat bajlódnak sérüléssel.

Legfrissebb hírek

Európa-liga: lett játékvezetők a Ferencváros Vojvodina elleni visszavágóján

Európa-liga
Tegnap, 10:53

A spanyolok meccsén svéd, a portugálokén norvég bíró vezet

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:29

Danny Makkelie vezeti a Franciaország–Svédország mérkőzést

Foci vb 2026
2026.06.29. 07:32

Kilenc játékvezető egyszer sem vezetett a csoportkörben

Foci vb 2026
2026.06.25. 07:33

Magyar játékvezető is lesz az U19-es Eb-n

Minden más foci
2026.06.23. 21:52

Michael Oliver ismét európai rangadót kapott

Foci vb 2026
2026.06.23. 17:10

Újabb női játékvezető mutatkozik be a világbajnokságon

Foci vb 2026
2026.06.22. 15:03

Folytathatja a vb-t a német játékvezető

Foci vb 2026
2026.06.21. 13:55
Ezek is érdekelhetik