Chelsea: Hazard kihagyhatja a karácsonyi londoni derbit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.24. 13:52
Kihagyhatja a Chelsea West Ham United elleni december 26-i bajnokiját Eden Hazard.

A belga játékost a Stoke City elleni hétfői fellépés hosszabbításában le kellett cserélni, miután Jonathan Waltersszel ütközött, és kérdésessé vált a karácsonyi pályára lépése. Visszakerülhet ugyanakkor a londoniak kezdőcsapatába Oscar, aki a Stoke elleni meccset a kispadon ülte végig.

A hétfői siker jót tett a Premier League-éllovas amúgy sem gyenge önbizalmának, a találkozó után Nemanja Matics például kijelentette, esélyesnek tartja a csapatot arra is, hogy négy trófeával zárja a szezont.

„Szerintem megvan az esélyünk rá, hogy véghez vigyük. Nem akarom azt mondani, hogy megnyerjük mind a négy sorozatot, de megpróbáljuk. Megvan az erősségünk hozzá, de más csapatok is erősek. Bizakodó vagyok, hiszek a csapatban, a társaimban, bármi lehetséges” – mondta a szerb játékos, akinek bajnoki éllovas együttese a BL-ben, az FA-kupában és a Ligakupában is versenyben van még.

 

Legfrissebb hírek

Az Aranycsapat ihlette a Chelsea új idegenbeli mezét

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:46

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

A Manchester City bejelentette Reijnders érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.11. 10:32

A Manchester City szerződtette Rayan Cherkit – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.10. 20:12

Ezért akadtak el a tárgyalások a Liverpool és a Leverkusen között Wirtz ügyében

Angol labdarúgás
2025.06.10. 14:14

Megvan az egyezség, a City és a Lyon megállapodott Cherki átigazolásáról

Angol labdarúgás
2025.06.09. 14:29

Öt játékos távozását jelentette be a West Ham United

Angol labdarúgás
2025.06.09. 13:44

Reijnders aláírt, hamarosan bejelenti a Man. City – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.09. 12:40
Ezek is érdekelhetik