Liverpool: Én voltam a legjobb, most ki akarnak rúgni - Rodgers

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.28. 19:36
null
Rodgers csak a futballra koncentrál (Fotó: Reuters)
Brendan Rodgers, a Liverpool labdarúgócsapatának menedzsere elmondta, annak ellenére, hogy az angol sajtó napi szinten foglalkozik a menesztésével, ő csak a futballra koncentrál.

„Pár hónappal ezelőtt még én voltam a legjobb, az év menedzserének választottak, most pedig mindenki arról beszél, hogy ki fognak rúgni. Mit tehetnék? A játékra fókuszálok" – mondta csapata sajtótájékoztatóján Rodgers.

A 2013–2014-es szezonban bemutatott menetelés után a mostani szezonban botladozik a Liverpool, amely jelenleg csak az angol bajnoki tabella 12. helyén szerénykedik. A brit sajtó állítja, napok kérdése, hogy a „vörösök” bejelentsék Rodgers elküldését. Egyes források szerint már az utód is megvan, Jürgen Klopp lehet a liverpooliak menedzsere.

„Nem hagyhatjuk, hogy a rossz eredmények kizökkentsenek minket, csak a jelennel szabad foglalkozni. Rengeteg időnk van még, messze a szezon vége, a célkitűzéseink pedig nem változtak, a PL-ben a negyedik hely elérése a minimum" – tette hozzá Rodgers.

A Pool szombaton 16 órakor a 11. Stoke Cityt fogadja a Premier League 13. fordulójában.

Legfrissebb hírek

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
17 órája

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38

Bruno Guimaraest hetvenötmillióért viszi az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.05. 11:19