Arsenal: „Wenger hibázott, minden poszton erősíteni kell”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.24. 16:26
Aliser Uszmanov, az Arsenal labdarúgócsapatának résztulajdonosa elmondta, Arsene Wenger, az „ágyúsok” francia menedzsere hibázott a nyári átigazolási időszakban.

„Őszinte leszek, minden poszton erősíteni kell ahhoz, hogy felvehessük a versenyt az európai elittel, és így a jövőben legyőzhessünk olyan csapatokat, mint a Chelsea, a Manchester City, a Real Madrid, valamint a Barcelona” – mondta a CNBC-nek Uszmanov, aki szerint a nyáron majd' 100 millió eurót költő Wenger rossz döntéseket hozott. Uszmanov, aki szerint a nyáron majd' 100 millió eurót költő Wenger rossz döntéseket hozott.

„Arsene Wenger a világ egyik legjobb edzője, ehhez nem férhet kétség, de ő is ember, hibázhat. El kell ismernie, hogy rosszul döntött, és nem a megfelelő játékosokat hozta a csapathoz, hiszen csak így fejlődhet. Sokan elégedettek lennének, ha továbbjutnánk a BL csoportköréből, majd a nyolcaddöntőben elbuknánk, de én ezt nem tudom elfogadni. Ebben a csapatban ennél sokkal több van" – tette hozzá az orosz üzletember.

Az „ágyúsok” 12 forduló alatt 17 pontot gyűjtöttek, ez a londoniak történetének legrosszabb szezonkezdete a Premier League-ben. A BL-ben csoportja második helyén áll az Arsenal, öt ponttal megelőzve a harmadik Anderlechtet.

Legfrissebb hírek

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
7 órája

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
11 órája

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
17 órája

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
17 órája

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14