Arsenal: Az utolsó szezonom időpocsékolás volt - Bendtner

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.14. 13:15
A Wolfsburg és a dán válogatott labdarúgóját, Nicklas Bendtnert sokkolta a hír, amikor korábbi csapata, az Arsenal 2013 nyarán nem akarta elengedni őt, és ezzel tulajdonképpen egy évig „parkolópályára tette”.

A dán válogatott játékos a 2013–2014-es szezon előtt tért vissza a londoni együtteshez, miután kölcsönben játszott a Sunderlandnél és a Juventusnál, de az idény során mindössze 9 alkalommal lépett pályára az „ágyúsok" színeiben. Bendtner akkoriban határozottan kijelentette, hogy nagyon el akarja hagyni az Arsenalt, és nem értette, miért nem engedi ezt a klubja.

„Ez egy szörnyű helyzet volt. Az utolsó szezonom az Arsenal színeiben egyszerűen időpocsékolás volt – nyilatkozta a dán a Tipsbladetnek. – Egy olyan csapat, mint az Arsenal, könnyen találhatott volna valakit a helyemre, aki megcsinálja azt, amit tőlem vártak."

Bendtner végül ezen a nyáron hagyta el a londoniakat, és ingyen szerződött a német Wolfsburghoz, ahol az eddigi 10 meccsén 2 gólt rúgott.

Legfrissebb hírek

Lewis Hamilton sikerei is motiválták Tóth Alexet

Légiósok
Tegnap, 9:55

Az Arsenal gyönyörű gólokkal jutott tovább a Leverkusen ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:51

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít

Angol labdarúgás
2026.03.17. 09:41

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
2026.03.16. 17:08

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.03.16. 15:50

Liverpooli lábnyomok: itt az ideje Arne Slot távozásának?

Légiósok
2026.03.16. 13:41

Szoboszlai szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.03.15. 19:24
Ezek is érdekelhetik