MU: 100 milliót tapsolhatnak el augusztusban, Di María is jöhet

2014.08.13. 21:04
Angol sajtóhírek szerint a Manchester United labdarúgócsapata a tervek szerint 80 millió fontot, azaz 100 millió eurót költhet még el augusztusban, így beleférhet a madridi Ángel Di María megszerzése is.

A Daily Mail információi szerint Louis van Gaal összesen három játékost szeretne még szerződtetni a nyáron.

Az első számú kiszemelt a Real Madridtól távozni vágyó Ángel Di María, akire vélhetően a 100 millió nagy része el is fog menni – már persze ha valóban sikerül megállapodni a blancókkal.

A második igazolás a tervek szerint a „vörös ördögökkel” már összeboronált Marcos Rojo lesz. A portugál élvonalbeli Sporting argentin válogatott védője állítólag már az átigazolási kérelmet is benyújtott a lisszaboni klub vezetőinek.

Az utolsó szerzemény pedig a Manchesterben szintén sokat emlegetett Daley Blind lehet, akiért viszont még mindig nem tett hivatalos ajánlatot a középpályást a holland válogatottból már jól ismerő Louis van Gaal.

Miután a vezetőséggel és a befektetőkkel is sikerült megállapodni a költekezésről, állítólag még a héten felveheti a kapcsolatot az érintett klubokkal és játékosokkal a manchesteri alakulat.

Legfrissebb hírek

„Én vagyok ennyire okos, vagy maga ennyire buta?” – Louis van Gaal 75 éves

Népsport
2026.08.08. 09:17

A Manchester United Mbeumo duplájával fordított az Atlético Madrid ellen

Minden más foci
2026.08.01. 16:59

Fiatal walesi kapust igazolt a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.07.27. 11:55

Felkészülés: egy ötöst hintett a Rosenborgnak az MU

Angol labdarúgás
2026.07.24. 20:32

Hol vannak a Manchester United játékosai?

Foci vb 2026
2026.07.18. 22:48

Hivatalos: bejelentette Youri Tielemans szerződtetését a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.07.14. 20:17

Immár hivatalos, Andrey Santos a Manchester Unitedben folytatja

Angol labdarúgás
2026.07.13. 16:24

A Manchester United közel került a belga középpályás szerződtetéséhez – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.13. 12:43