MU: megegyeztek a Chelsea-vel Matáról - sajtóhír

2014.01.22. 21:54
null
Juan Mata állítólag kétszer annyit fog keresni az Old Traffordon, mint a Stamford Bridge-en (Fotó: Reuters)
A Chelsea elfogadta a Manchester United Juan Matáért tett 37 millió fontos (45 millió eurós) ajánlatát, és a szerdán a Stamford Bridge-en a társaitól külön edző spanyol csütörtökön elutazik Manchesterbe, ahol átesik az orvosi vizsgálaton – írja a Telegraph.

 

Guillem Balagué, a Sky Sports spanyol bennfentese is megerősítette a hírt, miszerint az MU és a játékos között már csak formalitás a szerződés aláírása. A Telegraph szerint a középpályás kétszer annyit keres majd, mint Londonban, ez heti 70 ezer helyett 140 ezer fontot jelent.

A korábbi évekhez képest a nyáron kinevezett David Moyes irányítása alatt gyenge bajnoki idényt futó Manchester United számára hatalmas fegyvertény lenne a világbajnok játékos szerződtetése, és Mata is jól járna, hiszen a világbajnokság előtt folyamatos játéklehetőségre van szüksége, amit José Mourinhónál nem kap meg, viszont a „vörös ördögöknél” bőven lenne hely a számára.

A Chelsea hatalmas nyereséggel számolhat, hiszen 2011-ben 28 millió euróért vásárolta meg Matát a Valenciától, azaz 17 milliót nyer a klubbal közben Bajnokok Ligáját és Európa-ligát is nyerő játékos továbbadásával. No meg még valamire rávilágított Balagué.

„Mourinho nagyon okos ember, a bajnokságban már a Chelsea és az MU nem találkozik egymással, viszont egy Matával megerősített United még gondot okozhat az Arsenalnak és a Manchester Citynek is, a Chelsea legnagyobb bajnoki riválisainak" – elemzett a szakértő.

Legfrissebb hírek

A Manchester United hosszabbított Eb-ezüstérmes játékosával

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:59

Három MU-játékos közül választhat a Milan Leaóért cserébe – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.04.29. 11:06

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.04.27. 23:04

Liam Rosenior: Rendkívül csalódott vagyok, de nem érzem, hogy nyomás alatt lennék

Angol labdarúgás
2026.04.19. 11:58

Nem játszott jól, de fontos győzelmet aratott a Manchester United a Chelsea otthonában

Angol labdarúgás
2026.04.18. 22:55

„Egyszerűen sokkoló…” – Carrick szerint vigyázni kell, merre halad a futball

Angol labdarúgás
2026.04.14. 07:45

Casemiro fejese kevés volt, Okafor duplájával a Leeds legyőzte a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2026.04.13. 22:55

Ousmane Dembélé és a PSG egyelőre nem akar szerződéshosszabbításról tárgyalni

Francia labdarúgás
2026.04.13. 14:59
Ezek is érdekelhetik