FA-kupa: a Swansea búcsúztatta a Manchester Unitedet!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.05. 19:22
null
Főhet a manchesteriek feje, búcsúztak az FA-kupától (Fotó: Reuters)
A Swansea City 2–1-re győzött a Manchester United ellen az Old Traffordon az angol FA-kupa harmadik fordulójában, és ezzel kiejtette a „vörös ördögöket” a sorozatból. Fabio 1–1-es állásnál piros lapot kapott brutális belépőjéért a 80. percben, és a vendégek Wilfried Bony 90. percben szerzett góljával továbbjutottak.

Bár a Manchester United közel járt a gólszerzéshez – Javier Hernández közelről próbálkozhatott, de célt tévesztett –, mégis a vendégek szereztek vezetést.

A 12. percben a Swansea játékosai kiválóan játszottak össze a pálya középen, majd Wayne Routledge kapott jó indítást, és a védőjét simán lefutva átemelte a labdát a kifutó Anders Lindegaard fölött. Gyönyörű találat volt. 0–1

Csak négy percig voltak előnyben azonban a vendégek. A 16. percben Alexander Büttner adta be a labdát a bal oldalról tökéletesen, és a középen érkező Javier Hernández két védő között közelről a kapuba lőtt. 1–1

A folytatásban csak helyzetekig jutottak a csapatok, gól nem született, ám a 80. percben Fabio hívta fel magára a figyelmet, de nem egy látványos megmozdulással. A brazil védő brutálisan csúszott rá José Canasra, szerencsére nem okozott sérülést, de a piros lapot így sem úszhatta meg.

A Swansea aztán a 90. percben ki is használta az emberelőnyt: Routledge nagyszerűen tolta meg a labdát Darren Fletcher mellett a tizenhatos bal oldalán, majd beadott, és az érkező Wilfried Bony nagy erővel a kapuba fejelt. 1–2

Az MU-nak válaszra már nem maradt ideje, így a Swansea továbbjutott, a „vörös ördögök" szurkolói pedig bosszanodhattak.

ANGOL FA-KUPA
3. FORDULÓ
Manchester United–Swansea City 1–2
(J. Hernández 12., ill. Routledge 16., Bony 90.)

A 4. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Sunderland–Kidderminster/Peterborough
Bolton–Cardiff City
Southampton–Yeovil Town
Huddersfield Town–Charlton/Oxford United
Port Vale/Plymouth–Brighton
Nottingham Forest–Ipswich/Preston
Southend–Hull City
Rochdale–Macclesfield/Sheffield Wednesday
Arsenal–Coventry City
Stevenage Borough FC–Everton
Wigan/MK Dons–Crystal Palace
Chelsea–Stoke City
Blackburn/Manchester City–Bristol City/Watford
Bournemouth/Burton Albion–Liverpool
Birmingham/Bristol Rovers/Crawley–Swansea
Sheffield United–Norwich/Fulham
Az elöl álló csapatok játszanak hazai pályán. A mérkőzésekre január 25-én és 26-án kerül sor.

Legfrissebb hírek

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
Tegnap, 9:19

Szon Hung Min bejelentette, hogy 10 év után elhagyja a Tottenhamet

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:30

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22
Ezek is érdekelhetik