Tottenham: bejelentették a válogatott szélső megszerzését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.26. 12:46
Az angol élvonalbeli Tottenham labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy Nacer Chadli a klubnál folytatja pályafutását. A londoniak korábban már megegyeztek a Twentével a vételárról, a belga válogatott szélső most átesett az orvosin, és a személyes feltételekben is dűlőre jutott új együttesével, öt évre írt alá.


Chadlit a hírek szerint hétmillió euróért szerződtette a Tottenham a Twentétől, pedig a holland klub korábban kilencmillió alatt hallani sem akart egyetlen ajánlatról sem. A londoniak hivatalos közleménye szerint a 23 éves szélső átesett az orvosin is, és öt évre írt alá.

A Tottenham új futballistája mindkét szélen bevethető, tizenötszörös belga (és egyszeres marokkói) válogatott, aki a holland bajnokság 2012–2013-as kiírásában 26 mérkőzésen lépett pályára, és a 12 gólja mellett 5 gólpasszt kiosztott.

Chadli augusztus 3-án, a Monaco elleni felkészülési meccsen mutatkozhat be a Tottenhamben.

Legfrissebb hírek

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Négy forduló után sincs gólja a nyáron 366 millió eurót költő Tottenhamnek a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.09.12. 20:27

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

A City és a Chelsea „kezén” több mint 1.7 milliárd euró folyt át, de a Liverpool zárt a legnagyobb mínuszban nyáron

Angol labdarúgás
2026.09.02. 18:22

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15

Christopher Nkunku visszatért Lipcsébe – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.25. 20:52