Manchester Utd.: új és megemelt ajánlat Fabregasért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.22. 11:22
null
Fabregas maradni akar Barcelonában, de az MU nagyon meg akarja szerezni (Fotó: Reuters)
David Moyes, az angol bajnok Manchester United menedzsere jokohamai sajtótájékoztatóján megerősítette: az MU új ajánlatot tett a Barcelonának Cesc Fabregasért.

 

Ez a manchesteriek második – és Moyes elmondása alapján megemelt – ajánlata a világ- és Európa-bajnok középpályásért. A hírek szerint a United legalább 30 millió fontot kínál Fabregasért.

„Megtettük a második ajánlatunkat, de Ed Woodward foglalkozik az üggyel, nem pedig én. Úgy tudom, Ed megkapta a választ az első ajánlatra, és lépett ezt követően. Jelenleg csak annyit tudok mondani, hogy Ed Woodward nagyon keményen dolgozik az üzlet létrehozásáért, és ezt teszi néhány más játékossal kapcsolatban is. Reméljük, néhány összejön, és előreléphetünk” – mondta Moyes.

Fabregas számára nem lenne ismeretlen a Premier League légköre, hiszen 2003 és 2011 között az Arsenalt erősítette, amelynek 2008 óta a csapatkapitánya is volt.

A spanyol válogatott futballista két évvel ezelőtt több mint 25 millió fontért cserébe tért vissza nevelőegyesületéhez, a Barcelonához, amellyel ötéves szerződést kötött, de Xavi és Andrés Iniesta mellett nem tudta állandósítani a helyét a kezdőcsapatban.

Fabregas ennek ellenére korábban már kijelentette, hogy jól érzi magát a katalán fővárosban, nem szeretné elhagyni Barcelonát, és ezt a klub elöljárói is megerősítették, akik – természetesen – örömmel vették tudomásul a középpályás szándékát.

A 26 esztendős játékos kontraktusában egyébként van egy olyan záradék, amelynek értelmében az Arsenal elővásárlási jogot élvez, ha Fabregas mégis elhagyná a Barcát, ám a napvilágot látó hírek szerint Arsene Wenger, az „ágyúsok” menedzsere nem él ezzel a lehetőséggel, így megnyílhat az út az MU előtt.

Nagy kérdés, hogy van-e az a pénz, amelyért a Barcelona hajlandó lenne megválni Fabregastól. Tudniillik, a 34. születésnapját januárban ünneplő Xavi, valamint Iniesta mellett – ha Cesc is távozna – Sergi Roberto maradna az egyetlen vérbeli támadó középpályás a katalánok keretében, ami 30 millió font ide vagy oda, hatalmas kockázatokkal járna az új idény előtt.

Legfrissebb hírek

PL: Bruno Fernandes két gólpasszt is kiosztott, a Villát is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
2026.03.15. 17:09

Potya góllal nyert az Arsenal, és duplán örülhet, miután csak ikszelt a Manchester City

Angol labdarúgás
2026.03.04. 22:36

Csökkentették Maguire felfüggesztett börtönbüntetését, a játékos ismét fellebbez

Angol labdarúgás
2026.03.04. 17:46

Az MU a második félidőben fordítva verte meg a Crystal Palace-t

Angol labdarúgás
2026.03.01. 16:59

Fájdalmas összeg: 79 millió eurót költött menesztett vezetőedzőire a Man. United

Angol labdarúgás
2026.02.27. 14:33

„Gyerek vagy még, te s.ggfej!” – csúnyán berágott Fabregasra a Milan edzője

Olasz labdarúgás
2026.02.19. 08:05

Fabregas büszke a csapatára, Conte a játékvezetőt is hibáztatja a Napoli kupakiesése miatt

Olasz labdarúgás
2026.02.11. 11:26

Tóth Alex először kezdett a Bournemouthban, a „cseresznyések” fordítottak Liverpoolban

Angol labdarúgás
2026.02.10. 23:15
Ezek is érdekelhetik