MU: Scholes újabb kihagyása, nem játszhat a Real ellen

2013.02.15. 13:51
A Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson a csapat sajtótájékoztatóján elmondta: Paul Scholesra újabb két hét kihagyás vár, így nem léphet pályára sem a Reading elleni FA–kupa-mérkőzésen, sem a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján.

„Scholesnak a térdével vannak problémái, ami miatt nem fog tudni játszani. Ezen a héten már kipróbáltunk többféle kezelést is, azonban így is néhány hét kihagyás vár majd rá" – mondta a csapat szakvezetője, Sir Alex Ferguson.

„A szerdai mérkőzésen – természetesen az eredmény mellett – a legjobb dolog az volt, hogy sikerült sérülések nélkül megúsznunk" – utalt a Real Madrid ellen idegenben elért 1–1-es döntetlenre a skót.

A „vörös ördögök" menedzsere a sajtótájékoztatón már kitért a Reading elleni FA-kupa-meccsre is.

„Frissíteni fogok a kereten a hétfői mérkőzésen, annak ellenére, hogy tudom, itt is komoly a tét, hiszen a negyeddöntőbe kerülésért játszunk. Természetesen a győzelem az elvárás velünk szemben, azonban az FA-kupában mindig a váratlanra kell készülni. Csak reménykedhetünk, hogy másnap nem rólunk fog mindenki beszélni. Átestünk már ezen párszor" – zárta a sajtótájékoztatót Ferguson.

Legfrissebb hírek

Farkas Erik profi szerződést írt alá a Liverpoollal

Légiósok
2026.09.18. 12:40

Szoboszlai Dominik: Ahogy felpattant előttem a labda, arra gondoltam, „Miért ne?”

Angol labdarúgás
2026.09.17. 14:29

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14

Vitatható Haaland-góllal nyert a közel 70 percig emberhátrányban játszó City az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.09.13. 19:23