Reina a világbajnokság után kis híján az Arsenalhoz igazolt

2011.10.09. 14:46
null
Pepe Reina 2010 nyarán megsértődött a Liverpool tulajdonosaira (fotó: Reuters)
Ahogyan az lenni szokott a különböző életrajzi könyvek esetében, a legszaftosabb részleteket megszellőzteti a szerző vagy a kiadó a napilapokban, internetes oldalakon. Így tett a Liverpool kapuvédője, Pepe Reina is, aki meglepő átigazolási ügyet elevenített fel.

 

Történt ugyanis, hogy 2010-ben, amikor friss világbajnokként hazatért klubjához a nyári szünet után a spanyol kapuvédő, Pepe Reina, az Arsenal 20 millió fontot kínált érte (akkoriban ez 24 millió eurót ért).

„Az Arsenal konkrét ajánlatot tett értem, ráadásul olyan összegről szólt ez, amely fenomenálisnak nevezhető kapusok esetében – írja Reina. – Ha nehéz szívvel is, de elfogadtam volna a klubváltást a jövőmre való tekintettel, azaz ha el akart volna adni Liverpool. De amikor megkapták az ajánlatot, elutasították, ám nem azért, mert azt mondták, hogy túl jó kapus vagyok ahhoz, hogy elengedjenek. Az igazi oka a visszautasításnak az volt, és ettől kerültem később padlóra, hogy további jelenlétem szükséges ahhoz, hogy a tulajdonosok jobb áron tudják eladni a klubot. Egy kis extra lettem az eladni szándékozott árucikken.”

Lehet némi igaza Reinának a padlóra kerülésben, hiszen 2010 őszén nem védett éppen bombaformában, majd csak Roy Hodgson menedzser távozása után szedte össze magát, Kenny Dalglish kezei alatt. A két akkori tulajdonos, Tom Hicks és George Gillett végül eladták a Liverpoolt az amerikai New England Sports Ventures csoportnak – kérdés, mekkora ösztönző erőt jelentett az üzletben a világbajnok kapus játékjoga.

Reina viszont némileg megcáfolja saját magát, mert korábban azt nyilatkozta, hogy sohasem fordult meg a fejében, hogy elhagyja a Liverpoolt. Pontosabban azt mondta, hogy eszében sincs klubszíneket cserélni – 2010 nyarán erre tényleg nem került volna sor…

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
16 órája

„Apa, bajnokok vagyunk!” – fia sírva közölte a nagy hírt az Arsenal edzőjével

Angol labdarúgás
21 órája

Luis Enrique szerint nagyszerű lesz a budapesti BL-döntő

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:19

BL-döntő: az Arsenal a Vasas stadionjában edz; a New York-palota ad otthont a PSG-nek – NS-infó

Bajnokok Ligája
2026.05.20. 16:39

19 meccs kapott gól nélkül, 18 találat szöglet után – az Arsenal bajnoki címe számokban

Angol labdarúgás
2026.05.20. 13:20

Wenger üzent az Arsenal bajnoki címe után – videó

Angol labdarúgás
2026.05.20. 12:10

Ezrek ünnepelték Londonban az Arsenal bajnoki címét

Angol labdarúgás
2026.05.20. 11:05

Guardiola reagált az Arsenal bajnoki címére; Haaland ígéretet tett

Angol labdarúgás
2026.05.20. 10:25
Ezek is érdekelhetik