Gólrekord és 3 éve nem látott Chelsea-széria a Premier League-ben

2010.11.29. 11:50
null
Skrtel öngólja: ezzel lett biztos, hogy minden csapat szerez gólt a fordulóban (Fotó: Reuters)
Rengeteg érdekességet hozott a Premier League 15. fordulója: a csapatok gólrekordot állítottak fel, először történt meg, hogy minden együttes a hálóba tudott találni egy adott fordulóban, a Chelsea három éve nem látott rossz szériába került, a newcastle-i Andy Carroll pedig statisztikailag is Alan Shearer nyomába lépett. Visszapillantó – a számok nyelvén.

41: Ennyi gól született a hétvégén, ez pedig rekord a húszcsapatos Premier League-ben. Két pályán (Craven Cottage, Britannia Stadium) esett két gól, minden más stadionban több, a legnagyobb gólözönt a listavezető Manchester United szolgáltatta a Blackburn 7–1-es elgázolásával.

Forma az utolsó hat meccs alapján
Forma az utolsó hat meccs alapján

Ennyi gól eddig két alkalommal, az 1997. november 8-10-i és a 2004. február 21-22-i fordulóban esett a Premier League-ben, ráadásul ez az első alkalom, hogy az angol elitliga 1992 óta íródó történetében mindegyik csapat a hálóba talált egy adott fordulóban. Érdekesség, hogy ez Martin Skrtel (Liverpool) öngóljával lett biztos, de a végén azért a Tottenham betalált „saját jogon" is.

A szombaton született 36 gól szintén rekord a húszcsapatos élvonalban, az abszolút rekord 47.

450: Jamie Carragher 450. bajnoki mérkőzését játszotta a Liverpool színeiben, valamint minden sorozatot beszámítva 651. mérkőzésével lehagyta Phil Nealt, és már az 5. a klub örökranglistáján. Csupa rossz okból lett emlékezetes a meccse: csapata kikapott a Tottenhamtől, Carragher válla meg kiugrott, súlyos sérüléssel kényszerül hosszabb pihenőre.

3: A Chelsea egymás után harmadik bajnokiján maradt nyeretlen (Sunderland 0–3, Birmingham City 0–1, Newcastle United 1–1), hasonlóan rossz sorozatra három éve nem volt példa. A londoni „kékek" 2007 szeptemberében egy négymeccses nyeretlenségi szériát produkáltak. Most legalább azt megúszták – köszönhetően Salomon Kalou góljának –, hogy 11 év után ismét zsinórban három bajnoki mérkőzést bukjanak el... A Chelsea mindössze négy pontot szerzett a legutóbbi öt mérkőzéséből, a Manchester United ugyanebben az időszakban 11, az Arsenal 10 pontot gyűjtött.

4: A remek formában játszó Andy Carroll lesipuskás, Chelsea ellen szerzett góljával zsinórban négyszer talált a hálóba a Newcastle játékosai közül. Ilyen sorozata legutóbb a klub valaha volt talán legjobb csatárának, Alan Shearernek volt, még 2007 szeptemberében. A „szarkáktól" csak Carroll szerzett gólt a Chelsea, a Bolton, a Blackburn és az Arsenal elleni bajnokikon, más Newcastle-játékos legutóbb a Tyne-and-Wear-derbin, a Sunderland ellen talált a hálóba (Nolan a 75. percben).

4 és 5: Dimitar Berbatov a negyedik játékos a Premier League-ben, aki öt gólt szerzett egy mérkőzésen, Andy Cole, Alan Shearer és Jermain Defoe után.

6: Jermain Defoe tizenegyes-értékesítési mérlege bátran nevezhető pocséknak: a Spurs csatára a Liverpool ellen hatodik büntetőjét hagyta ki a Premier League-ben, nyolc belőtt mellett – igen rossz arány.

És még mindig 6: Az Arsenal egymást követő negyedik idegenbeli bajnokiját nyerte meg, ilyen jó sorozata hat éve nem volt a csapatnak!

15: Ennyi bajnoki meccsen veretlen a listavezető Manchester United, ilyen hosszú évnyitó bajnoki veretlenségi széria még nem volt Sir Alex Ferguson irányítása alatt.

EMLÉKEZTETŐ
PREMIER LEAGUE, 15. FORDULÓ
Wolverhampton–Sunderland 3–2
Stoke City–Manchester City 1–1
Manchester United–Blackburn 7–1
Fulham–Birmingham 1–1
Bolton–Blackpool 2–2
West Ham United–Wigan 3–1
Aston Villa–Arsenal 2–4
Everton–West Bromwich Albion 1–4
Newcastle–Chelsea 1–1
Tottenham–Liverpool 2–1
AZ ÁLLÁS
xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,pl,2010/15,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe Ez a blokk a cikkszerkesztőben nem tud megjelenni, de a front-enden látszani fog ebben a pozícióban
mceBlockPasteEnd
Legfrissebb hírek

Elkezdődött az Anglia–Kongói DK mérkőzés!

Foci vb 2026
43 perce

A kieséses szakaszban jöhet el igazán Thomas Tuchel ideje

Foci vb 2026
5 órája

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
7 órája

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
9 órája

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
Tegnap, 17:21

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

Vb 2026: Jude Bellingham szerint „nincs dráma” az angoloknál

Foci vb 2026
2026.06.24. 09:23

Ilyen még nem volt a vb-n, mint a mostani első félidő

Foci vb 2026
2026.06.23. 23:30
Ezek is érdekelhetik