Liverpool: Aquilani Skrtel-kórban szenved, nem játszhat

Vágólapra másolva!
2010.02.09. 16:35
Alberto Aquilani betegség miatt nem utazhat el Londonba, így a sérültek mellett ő is kihagyja a Liverpool Arsenal elleni szerdai rangadóját az angol Premier League-ben.

„Alberto Aquilani lebetegedett, hányt, és olyan gyenge, hogy nincs értelme az utazásának. Nem súlyos a baj, ugyanaz a vírus támadhatta meg, ami a hét végén Martin Skrtelről is levett négy kilót" – számolt be a korábban sérülés miatt sokat hiányzó olasz középpályás újabb megpróbáltatásairól Rafa Benítez, a Liverpool menedzsere.

Fernando Torres, Joszi Benajun és Glen Johnson sérülése szépen javul, de két-három hétbe még beletelik, mire bevethetők lesznek.

Az Arsenal ellen Szotiriosz Kirjakosz sem léphet pályára, az eltiltott görög védő helyettesítésében a felgyógyuló (egy percet már a hét végén is játszó) Skrtelnek is jut szerep.

Az Arsenal a harmadik, a Liverpool a negyedik helyen várja a szerdai meccset, 25 forduló után öt pont közöttük a különbség.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
8 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
22 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik