A tudomány szerint David Beckham még negyvenévesen is játszhat

Vágólapra másolva!
2009.01.15. 18:12
Bizonyossá vált, hogy a Milannál tétmeccsen a Roma elleni 2–2-es döntetlenre végződő vasárnapi mérkőzésen bemutatkozó David Beckham 33 évesen is megállja a helyét a futballelitben, sőt a vele dolgozó tudományos csapat szerint további évek vannak még a lábában – állítólag még negyvenévesen is játszhat.
Beckham Maldini nyomdokaiba léphet, és negyvenen túl is láthatjuk majd a pályán
Fotó: Imago (archív)
Beckham Maldini nyomdokaiba léphet, és negyvenen túl is láthatjuk majd a pályán
Beckham Maldini nyomdokaiba léphet, és negyvenen túl is láthatjuk majd a pályán
Fotó: Imago (archív)
Beckham Maldini nyomdokaiba léphet, és negyvenen túl is láthatjuk majd a pályán

Jó állapotban van David Beckham a vele dolgozó tudományos orvosi stáb szerint. Szakértői vélemények alapján az MLS-ben szereplő Los Angeles Galaxytól kölcsönbe szerződtetett futballista a csapatkapitány Paolo Maldini nyomdokaiba léphet, és még negyvenévesen is harcra kész lehet.

Beckhamnek Carlo Ancelotti edző szerint is megvan a kellő erőnléti állapota és kitartása ahhoz, hogy a Los Angelesszel kötött szerződésből hátralévő másfél éven túl is folytassa karrierjét.

Az amerikai bajnokságban szereplő csapat ajánlata kellemes levezetést ígért Becksnek, de Ancelotti szerint sokkal több van még az angol pályafutásában.

„Sokáig ott szaladgál még a pályákon, az biztos. Még negyvenévesen is, mert nagyon keményen dolgozik, fegyelmezett, és mindig mindenhol odateszi magát” – mondta a mester.

Az ötlet Beckhamnek is tetszik: „Remélem, így lesz. Imádom a futballt. Ha nem így alakul, abbahagyom a játékot” – mondta az angol.

Beckhamet a létező összes vizsgálatnak aláveti a vele dolgozó tudományos orvosi stáb, és ugyan jelentései szerint az angol megfelelő erőnléti állapottal bír, és szívműködése is rendben van, bizonyos területeken van még mit tenni, ha továbbra is versenyben akar maradni a fiatalabbakkal: például külön láb- és háterősítő gyakorlatokat kell végeznie.

Nem titok: a Milan a kölcsönszerződésen túl is számítana Beckhamre. „Egy olyan játékost találtunk, aki nagy hasznára lehet még a keretünknek” – mondta Ancelotti, aki Beckham teljesítményét dicsérve hozzátette, még többet is kihozna a játékosból, ha hosszú távon vele dolgozhatna.

„Hogy valójában marad-e, neki kell eldöntenie, mi mindenesetre várakozó álláspontra helyezkedünk” – tette hozzá a mester.

Az biztos, ha a Milan meg akarja venni Beckset, alaposan a zsebébe kell nyúlnia, de még az sem biztos, egyáltalán lehetséges-e az üzlet.

„Rég izgultam már mérkőzés előtt, de a Milannál bizony így volt vasárnap. Nagyon nehéz visszatérni erre a szintre, rendkívül nagy a nyomás – nem könnyű a világ legjobb játékosaival együtt játszani. Sokáig ilyen körülmények között játszottam én is, és tudtam, ha újból erre kerülne sor, bírnám a tempót. Csak a körülöttem lévők kételkedtek benne. Pályafutásom során számos momentumra büszke vagyok, most már a Milanban való bemutatkozásom is ezek közé tartozik” – mondta Beckham.
Legfrissebb hírek

Sokáig szenvedett a Milan, de az érvénytelen gólok után megnyerte a mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.08.29. 23:00

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 23:00

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 10:39

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
2025.08.20. 11:07

A Como bejelentette az Európa-bajnok csatár érkezését

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 20:09

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00
Ezek is érdekelhetik