Plymouth: bekapcsolódhat a felkészülésbe Tímár Krisztián

2008.07.10. 09:05
A Plymouth utolsó bajnokiján súlyos fejsérülést szenvedő Tímár Krisztián a vártnál hamarabb kapcsolódhat be az Argyle felkészülésébe: már együtt gyakorolhat társaival.
„Azt mondták az orvosok, hogy a műtétem után nyolc hétig kell pihennem, és múlt péntekkel vége a lábadozási időnek. Jól érzem magam, azt hiszem, hogy teljesen vissza tudom szerezni az erőnlétem a felkészülési időszak végére” – nyilatkozta Tímár az Argyle hivatalos honlapjának.„Fejelni még nem engednek, de puha labdával néhány napon belül azt is elkezdhetem. Bízom magamban, és úgy érzem, az orvosok remek munkát végeztek” – tette hozzá.Tímár reméli, hogy honfitársát, a kitűnő szezont maga mögött hagyó Halmosi Pétert is meg tudja tartani a Plymouth.„A stadiont fejlesztették, a körülményeket is, remélem, hogy a keretet is megerősítik. Bízom benne, hogy Halmosi marad a csapatnál, és vele együtt jobbak lehetünk, mint tavaly” – nyilatkozta.
Legfrissebb hírek

A Newcastle-tól távozó Trippier az angol másodosztályba szerződött

Angol labdarúgás
2026.06.09. 14:19

Rutinos edzőt neveztek ki Tóth Balázs csapatánál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 18:12

Kapushiba a 95. percben: kilenc év után a Hull City jutott vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
2026.05.23. 18:40

Spygate-ügy: a vezetőedző áldását adta a Soton kémkedésére

Angol labdarúgás
2026.05.22. 08:43

Kizárták a Southamptont, a Middlesbrough játszhat a Premier League-be jutásért – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.19. 20:25

Kémkedési balhé boríthatja a Premier League-ért zajló rájátszás programját

Angol labdarúgás
2026.05.15. 11:43

A Southampton a hosszabbítás végén betalált, mehet játszani a Wembley-be a feljutásért

Angol labdarúgás
2026.05.12. 23:48

Championship-rájátszás: a Hull váltott jegyet a Wembley-be

Angol labdarúgás
2026.05.11. 22:59
Ezek is érdekelhetik