Didier Drogba akár hazudni is képes az AC Milan mezéért

2008.05.14. 12:08
Bár az angol Mirror már beharangozta, hogy Didier Drogba nyáron az AC Milanhoz igazol, az olasz klubnál még azt is tagadják, hogy egyáltalán tárgyalnának vele. Az elefántcsontparti támadó újonnan kiadott önéletrajzában elárulta: mindig is a Milannál szeretett volna játszani. Hogy ez egyben felhívás-e a piros-feketéknek? Nyáron kiderül.
Mindent megtenne, hogy piros-feketében játszhasson? Didier Drogba titokban már tárgyalt egyszer a Milannal
Fotó: Action Images
Mindent megtenne, hogy piros-feketében játszhasson? Didier Drogba titokban már tárgyalt egyszer a Milannal
Mindent megtenne, hogy piros-feketében játszhasson? Didier Drogba titokban már tárgyalt egyszer a Milannal
Fotó: Action Images
Mindent megtenne, hogy piros-feketében játszhasson? Didier Drogba titokban már tárgyalt egyszer a Milannal

„Minden focista arról álmodik, hogy felhúzhassa az AC Milan mezét” – írta Drogba, aki 2006-ban titokban már tárgyalt a milánóiakkal.

A csatár magángépen repült Olaszországba, hogy tárgyaljon Adriano Gallianival és Paolo Maldinival.

„Elmondtam Paolónak, hogy a Milanban szeretnék játszani. Mikor Galliani megkérdezett, hogy mikor igazolnék át, azt mondtam, csak a pénzt szerezzék meg, és tárgyaljanak a Chelsea-vel. Én készen állok” – mesélte el a történetet.

A titkos tárgyalás hatalmas balhét generált a londoni „kékeknél”: Galliani másnap ajánlatot tett Drogbának, José Mourinhónak meg leesett, hogy játékosa talán mégsem Párizsban járt fogorvosnál, mint ahogy azt neki állította…

„Nem vagyunk már gyerekek, most komolyan beszélünk. Megbíztam benned, mindent megtettem érted, és erre azt mondod, hogy Párizsba mész fogorvoshoz, miközben a Milannal tárgyaltál valójában? Hazudtál nekem. Nem tartottad meg a klubnak adott szavadat. Nem volt gyerekszobád, nem tanítottak meg, hogy ne hazudj?” – idézte Drogba az érthetően rettenetesen dühös Mourinho szavait.

Hogy a pletykák ellenére Drogba valóban felhúzhatja-e az áhított piros-fekete mezt, az igencsak kérdéses. A csatárnak még két év van hátra heti 80 ezer fontot garantáló szerződéséből, és a Chelsea nyilvánvalóan nem akarja elengedni.

Mivel Drogba kivásárlása horribilis összegbe kerülne, nem meglepő, hogy a Milan sportigazgatója, Ariedo Braida máris bejelentette, hogy nem sok esélyt lát a transzferre. Szavait megerősítette Carlo Ancelotti is.

„Még csak nem is tárgyalunk Drogba leigazolásáról. A következő szezonban négy vagy öt csatárt szeretnék a keretemben látni, de még nem döntöttem, kiket. Amaurit jó lenne megszerezni, de nem hinném, hogy a Milanba jönne” – nyilatkozta a piros-feketék szakvezetője.
Legfrissebb hírek

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
2026.06.09. 11:50

Dráma a San Siróban, kikapott és lemaradt a Bajnokok Ligájáról a Milan

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 23:07

Összeomlott a Juventus a Fiorentina ellen, örülhet a Milan és a Roma

Olasz labdarúgás
2026.05.17. 14:19

A Milan kikapott a Sassuolótól, és a Juventus sem tudta megverni a kieső Veronát

Olasz labdarúgás
2026.05.03. 19:57

Három MU-játékos közül választhat a Milan Leaóért cserébe – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.04.29. 11:06

A horvát szövetségi kapitány bízik benne, hogy Modric játszhat a vb-n

Foci vb 2026
2026.04.28. 14:32

Megsérült a Juventus elleni meccsen, meg kellett műteni Luka Modricot

Olasz labdarúgás
2026.04.27. 20:49

Paolo Di Canio szerint a Juventus még okozhat meglepetést

Olasz labdarúgás
2026.04.20. 13:49
Ezek is érdekelhetik