Sam Allardyce döntött: nyáron távozik a Bolton csapatától

Vágólapra másolva!
2007.04.28. 15:25
Nyolc év után otthagyja a Bolton együttesét Sam Allardyce. A menedzser már közölte döntését az elnökkel. A következő szezontól ő lehet a Manchester City edzője, amennyiben Ray Ranson lesz az új tulajdonos.
A korábban a Blackpool és a Notts County együttesét irányító Allardyce 1999 októberében vette át a csapat vezetését az átmenetileg megbízott Phil Browntól, a Bolton akkor a második ligában szerepelt.

„Big Sam” irányítása alatt azonban a csapat feljutott, sőt, később a Premier League egyik meghatározó együttese lett.

Most azonban véget ér a nyolc év együttműködés, ugyanis Allardyce bejelentette, hogy nyáron otthagyja az együttest. Elhatározását már közölte Phil Gartside elnökkel is.

Valószínűleg nem marad kispad nélkül a következő bajnokságtól sem a szakvezető, ugyanis ha a Ray Ranson által vezetett konzorcium többségi tulajdont szerez a Manchester Citynél, akkor Allardyce lesz a csapat új edzője.
Legfrissebb hírek

A rekorddöntő 16 éves kapussal felálló Arsenal kiütötte Boltont a Ligakupában

Angol labdarúgás
2024.09.25. 22:42

Angol Ligakupa: Schön Szabolcs csapata továbbjutott, Szűcs Kornélék kiestek

Angol labdarúgás
2024.08.27. 23:11

Kiváló lépcsőfok Schön Szabolcsnak a Bolton

Légiósok
2024.08.07. 10:17

Allardyce: Anglia a tűzzel játszik

Foci Eb 2024
2024.06.30. 18:20

„Big Sam” Allardyce 2–0-s angol sikert jósol

Foci Eb 2024
2024.06.30. 17:43

FA-kupa: De Bruyne visszatért, hengerelt a City; a többi PL-csapat csak ikszelt

Angol labdarúgás
2024.01.07. 17:10

Játékossors: Nagy esély van arra, hogy befejezem – Bogdán Ádám

Magyar válogatott
2023.09.15. 16:46

PL: nem tartott sokáig, Allardyce négy meccs után távozik a Leedstől

Angol labdarúgás
2023.06.02. 11:00
Ezek is érdekelhetik