Anglia: rekordösszeget fizetett a Chelsea a szerb szupertehetségért

Vágólapra másolva!
2005.11.20. 12:38
Címkék
Az angol Chelsea labdarúgóklub megegyezett az OFK Belgrád együttesével, s a megállapodás keretében leigazolja a mindössze 16 esztendős, nagy tehetségnek tartott Szlobodan Rajkovicsot a szerb egyesülettől.
Szlobodan Rajkovics
Szlobodan Rajkovics
Szlobodan Rajkovics
Szlobodan Rajkovics
Az OFK Belgrád futballklub közleménye szerint a Chelsea 3,5 millió fontnak megfelelő összeget fizet Szlobodan Rajkovicsért, a csapat 16 esztendős középhétvédjéért. Ez a 18 év alatti korcsoportban világrekordnak számít.

Az orosz milliárdos, Roman Abramovics tulajdonában lévő londoni klub egyelőre nem viszi el Angliába Rajkovicsot, a játékos 2007 nyaráig hazájában folytatja a pályafutását, de már a Chelsea futballistája.

Az szerb-montenegrói U21-es válogatottban rendszeresen pályára lépő szupertehetség játékjogát az Arsenal és az olasz AC Milan is szerette volna megszerezni, de a versenyfutásból az angol bajnokcsapat került ki győztesen.

Rajkovics korábban egy nyarat töltött el az Arsenal utánpótlás-nevelő bázisán, és a jelentések szerint az említett három klub mellett a Manchester United, a Real Madrid, a Monaco, a Marseille, az Internazionale, a Juventus és a Barcelona is érdeklődött iránta.
Legfrissebb hírek

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
18 perce

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
24 perce

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
27 perce

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
52 perce

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
1 órája

Neszmély Boglárka: A meccs közben nem foglalkoztunk az állással

Vizes vb 2025
1 órája

Kosárlabda: szombaton rajtol a brnói U19-es leány-világbajnokság

Utánpótlássport
1 órája

Elődöntős a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik