PL: városi riválistól igazolt Eb-győztest az Arsenal – hivatalos

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2023.01.31. 21:15
null
Jorginho a bajnokesélyes Arsenalhoz igazolt (Fotó: Getty Images)
Amint arról korábban beszámoltunk, komoly tárgyalásokat folytatott az elmúlt órákban a Chelsea és az Arsenal Jorginho átigazolásáról. A Premier League éllovasa hivatalosan is bejelentette, hogy megszületett a megegyezés a felek között.

 

Sajtóhírek szerint 12 millió font ellenében távozik a Chelsea-től a Napoli korábbi játékosa, Jorginho, aki az Arsenalban folytatja pályafutását. A középpályás 1.5 éves szerződést kötött a bajnokaspiránssal, de van opció a szerződés további egy évvel való meghosszabbítására is.

Jorginho a Napoliban robbant be a nemzetközi futball élvonalába, Maurizio Sarri csapatának egyik legfontosabb pillérének számított. Nápolyból Olasz Kupa- és olasz Szuperkupa-győztesként távozott a Chelsea-be, ahova követte Sarrit.

A Chelsea-vel Bajnokok Ligáját, Európa-ligát, európai Szuperkupát, valamint klubvilágbajnokságot, az olasz válogatottal pedig Európa-bajnokságot nyert. Az Aranylabda-szavazáson 2021-ben a harmadik helyen végzett, helyet kapott a Bajnokok Ligája álomcsapatában a 2020–2021-es idényt követően, valamint a Hivatásos Labdarúgók Szakszervezete (FIFPro) által megválasztott Év csapatában is ugyanebben az esztendőben.


 

Legfrissebb hírek

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Diego Simeone: Az Arsenal a legjobb csapat, amellyel idén találkoztunk

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 07:15

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37

Gyökeres duplázott, az Arsenal kiütötte hazai pályán az Atlético Madridot

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 22:52

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06
Ezek is érdekelhetik