Steve Kerr győzelemmel tért vissza a GSW kispadjára

Adorján István, Hegedűs Róbert (KEZDO5.HU)Adorján István, Hegedűs Róbert (KEZDO5.HU)
Vágólapra másolva!
2016.01.23. 09:12
null
Stephen Curryt az Indiana Pacers sem tudta megállítani (Fotó: Reuters)
Szezonja 44. meccsén kapta vissza vezetőedzőjét a címvédő Golden State, Stephen Curry tripla-duplájával győztek is az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) ma hajnali játéknapján. A San Antonio és a Toronto félgőzzel nyert a szebb napokat látott Lakers-Heat páros ellen, a Thunder viszont megszenvedett zsinórban hetedik sikeréért Dallasban. A Boston elkapta a Chicagót, a Hornets közvetlen riválisát győzte le, a Jazz pedig gond nélkül verte a Brooklynt. A Clippers egy paprikás meccsen simán nyert a Knicks ellen, Josh Smith pedig győzelemmel tért vissza Houstonba. Lássuk a részleteket!

 

Orlando Magic–Charlotte Hornets 116–120 – hosszabbítás után

Visszatérés a mélyből. Batum és Zeller nélkül állt ki az idegenbeli túráját kezdő Hornets, és három negyeden át szinte minden jel arra mutatott, hogy folytatja vendégként mutatott rossz sorozatát. Ám jött a teljes negyedik negyedet és a hosszabbítás végigjátszó Kemba Walker, akit nem tudott feltartóztatni a Magic. A rendkívül sokoldalú (14/28 mezőnyből, 7 lepattanó, 9 gólpassz, 4 szerzett labda) irányító vezetésével a negyedik negyedben 19 pontos hátrányt tüntettek el a vendégek egy hét perc alatt bemutatott 22–3-s szakasszal. A rendes játékidő végén ugyan nem volt szerencséje Hornets-nek, de a hosszabbításban a kezdővé avanzsáló Hawes (7/14, 10 lepattanó) előbb duplát, majd egy győzelmet jelentő hármast süllyesztett el.

Összeomlás az utolsó negyedben. Három játékrészen át minden a lehető legjobban alakult a Magic számára, melybe visszatért a legutóbbi két mérkőzést kihagyó Oladipo. A hátvéd 5-ből 4 hármast értékesített a harmadik negyedben, s Harris segítségével nagyon messzire, 19 pontos távolságba repítették a hazaiakat. Viszont a negyedik játékrészben 9 eladott labdát vétett a Magic és 5/19-es mezőnymutatót hozott, mely magába foglalta Oladipo táblás hármasát, amivel hosszabbításra küldte a csapatokat – ott pedig már nem róluk szólt a történet. Nagyon mély gödörben vannak a hazaiak, akik legutóbbi tíz meccsükből csak egyszer győztek és sorozatban már öt vereségnél tartanak.

A Magic legjobb dobói: Oladipo 29/15, Harris 22, Fournier 15/3, Vucsevics 15.
A Hornets legjobb dobói: Walker 40/6, Daniels 17/9, Hawes 16/3

Boston Celtics–Chicago Bulls 110–101

Vissza a régi recepthez. Amir Johnson családi okok miatt nem lépett pályára a találkozón, de pótlását jól megoldotta a Celtics: Olynyk (5/11 mezőnyből, 9 lepattanó) közel járt a dupla-duplához, amit Sullinger (8/19, 12 lepattanó, 5 gólpassz, 3 szerzett labda) el is tudott érni. A hátvédek szintén tündököltek hazai oldalon, Bradley (8/14, 4-4 gólpassz és szerzett labda), és a végjátékban fontos kosarakat szerző Thomas (7/15, 5 gólpassz) egyaránt 1-1 eladott labdával zárt. Stevens mester tanítványai a védekezésükkel helyezték nyomás alá az ellenfelet, melyet összesen 20 eladott labdába kergettek bele. Már az első félidőben 15 pontos előnyt hozott össze a Boston, mely a gyorsindításaival szétzilálta a Bullst, a végjátékban pedig higgadtan őrizte meg az előnyt.

Három ember kevés a sikerhez. Beragadt a rajtnál és komoly gondokkal küzdött védekezésben a Bulls, szinte kizárólag a Gasol, Butler, Rose hármastól - különösen utóbbi kettő bravúrkosaraitól - várta a megváltást, de ezzel is csak az ellenfél hátát nézhették. Mire az utolsó öt perchez értünk, egy 10–2-s rohamot produkáltak a vendégek, mellyel visszajött az esély a fordításra. De ezt követően két eladott labda, öt kihagyott dobás és egy 0-8-as szakasz következett a Butleréknél, melyekkel elszállt a győzelem reménye – igaz, egyetlen pillanatig sem vezettek a találkozó folyamán. A Bulls utolsó 8 fellépéséből hatodik alkalommal hagyta el vesztesen a pályát és 6–16-os mérleggel áll, ha hagyja 100 pont fölé jutni ellenfelét.

A Celtics legjobb dobói: Thomas 22/9, Bradley 21/6, Sullinger 18.
A Bulls legjobb dobói: Butler 28, Rose 27/9, Gasol 18.

Brooklyn Nets–Utah Jazz 86–108

Amikor a gyűrű egy óceán. A halovány kezdés, s azzal beszedett tíz pontos hátrány és az összesen 18 eladott labda ellenére támadásbeli gálát tartott a Utah. A vendégek a harmadik játékrész során egyszerűen elsöpörték a hazaiakat, kereken húsz pontot vertek rájuk és 22 dobásukból 16 a gyűrűben kötött ki. Hét játékosuk jutott el legalább tíz pontig, s dobóformájukra lehet használni a pazar jelzőt, mezőnyből 57 százalékos, a triplavonalon túlról 56 százalékos pontossággal dobtak Haywardék.

Erős kezdés után behúzták a féket. 12–2-es etappal nyitotta a találkozó a Brooklyn, dobást sem hibáztak (5/5) a hazaiak, ám ezt követően már nem lelték sok örömüket a játékban. A félidőből hátralévő időben 11/36-os dobóstatisztikát hoztak össze, ám ennél is nagyobb gondot okozott a védekezés megszervezése. A harmadik negyedben kereken húsz pontot vert rájuk a Jazz, így az utolsó játékrészben már csak a vereségük mértéke volt kérdéses. A Nets a közelgő keleti parti hóviharra foghatta az alig 12 ezer főt számláló drukkerhadat, pedig ott van a legutóbbi 11 mérkőzésen beszedett 10 vereség is, ami nem éppen nézőcsalogató...

A Nets legjobb dobói: Bogdanovic 14/6, Reed 12, Ellington 11/3.
A Jazz legjobb dobói: Hayward 21/9, Hood 16/3, Booker 13/3.

New York Knicks–Los Angeles Clippers 88–116

Nem a kamu kiállítás döntött. A harmadik negyed közepén egy lepattanóért vívott harcban akadt össze a sorozatban harmadik győzelmére hajtó Knicks centere, Robin Lopez, illetve a Clippers irányítója, Chris Paul – a center túl vehemensen akarta magáról lerázni Pault, aki rögtön rá is játszott az esetre. Paulnak egy vérző alsó ajak, Lopeznek pedig egy kiállítás lett a jutalma. Azonban nem ezen múlt a meccs: a Knicks húzóemberei, Anthony és Porzingis nagyon gyengén dobtak (összesen 8/29 mezőnyből), Lopez sem villogott (3/11), csapatszinten nem érték el a 40 százalékot, ráadásul a kinti dobások sem mentették meg őket (4/18).

Nem fájt a back-to-back. Tegnap még Clevelandben léptek fel a vendégek, de egyáltalán nem látszott rajtuk a fáradtság. DeAndre Jordan tovább javította 72 százalék feletti (!) mezőnymutatóját (7/7 mezőnyből), köszönhetően elsősorban Chris Paul (16 pont, 13 assziszt) lézerpontosságú passzainak, de mindenki hozzátette a magáét. Beszórtak 13 triplát, 56% felett céloztak, vigyáztak a játékszerre (27 gólpasszra 9 eladott labda jutott), a kispad pedig 56 pontig meg sem állt – közülük is kiemelkedett a hibátlanul dobó Wesley Johnson. A csapat pozitívan reagált Josh Smith elcserélésére, összességében utóbbi 14 meccsükön a 12. győzelmüket aratták.

A Knicks legjobb dobói: Anthony 16/3, Porzingis 13/6, Grant 13/3.
A Clippers legjobb dobói: Jordan 20, Paul 16/6, W. Johnson 14/12

Toronto Raptors–Miami Heat 101–81

Mélyponton a Heat. Utóbbi 10 meccséből a nyolcadikat, sorozatban a negyediket bukta el a foghíjas Miami, amelyben pályára lépett ugyan Dwyane Wade és Chris Bosh – de a másik három kezdő, Dragic, Whiteside és Deng nem. A két sztár hozta is magát, de mindez csak egy tisztes vereségre volt elég: a csapat alig érte el a 40 százalékos mezőnymutatót, a kinti dobásaik gyakorlatilag nem léteztek (4/17), a 13 gólpassz pedig jól jelzi, mennyire nem volt ritmusa a játékuknak. A mindössze négyfős kispad sem tudott előlépni, Gerald Greennek ugyan elgurult a gyógyszere, de sajnos a rossz értelemben (0/7 mezőnyből, 2 labdaeladás, 1 technikai). A Heat már csak nyolcadik Keleten.

Gála mindenhol. Kyle Lowry egy szurkolónak adott puszival érzékeltette, miért is szerették annyira a drukkerek, hogy beszavazták az All-Star kezdőötösbe, de az egész meccs ilyen volt, nem kellett nagyon megfeszülnie a Torontónak. DeRozan simán lejátszotta Wade-et, Terrence Ross is jó volt a padról, a magasemberek pedig kevés perc alatt is hasznosak voltak (Scola 12 pont, Valanciunas 13 pattanó, 3 blokk, Biyombo 8 pattanó, 2 blokk). Sorozatban 7. alkalommal győzött a Raptors, ilyenre Vince Carter regnálása, 2002 óta nem volt példa – nem véletlen, hogy most már 3 meccs előnnyel állnak a keleti második helyen.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 33/12, Lowry 15/6, Ross 13/6.
A Heat legjobb dobói: Bosh 26/3, Wade 22, Winslow 9/9.

Houston Rockets–Milwaukee Bucks 102–98

Josh Smith hazatért. A Clipperstől visszakerülő erőcsatárnak nem nagyon kellett bemutatni a Rockets taktikáját, 24 órával érkezése után máris 21 percet kapott – no meg álló ovációt a nézőktől. A dobáshatékonyságát (1/10) ne feszegessük, de egyébként hasznosan játszott (5 pattanó, 6 gólpassz, 2 labdalopás, 3 blokk), az ő mozgékonysága nagyon kellett a Bucks ellen. Persze ne feledkezzünk meg az összesen 9 triplát hintő Harden-Ariza duóról sem, de ezúttal Ty Lawson is a legjobbkor, a harmadik negyed végén dobott fontos kosarakat. A negyedik negyedben voltak gondok a védekezéssel, de a Houston valahogy átvészelte ezt az időszakot – a siker értékét növeli, hogy Dwight Howard és Patrick Beverley is hiányzott bokasérülés miatt.

A switch-happy felállás nem működött. A szezon előtt várt kezdőötössel (Carter-Williams, Middleton, Antetokounmpo, Parker, Monroe) állt fel a Bucks, ahol mindenki 2 méter feletti, ami védekezésben elméletileg előny – a gyakorlat ezt most sem igazolta. Villámgyorsan 10 pontos hátrányba került a Bucks, amit csak a cserék beállásával tüntettek el, de a rossz kezdés alapvetően határozta meg a játékukat, végig inkább ők futottak az eredmény után. Hiába osztottak azonban ki egymás között 30 gólpasszt, borzasztóan tripláztak (3/14) – bár a 4. negyedben 100-98-ra is visszajöttek, összességében nem érdemeltek győzelmet.

A Rockets legjobb dobói: Harden 30/15, Ariza 19/15, T. Jones 14.
A Bucks legjobb dobói: Middleton 21/3, Monroe 21, Antetokounmpo 18.

Dallas Mavericks–Oklahoma City Thunder 106–109

Zsinórban hét. Remek szériában van a Thunder, amit sikerült tovább nyújtani – bár nem volt könnyű szülés. Westbrook (16 pont, 8 pattanó, 7 gólpassz) most is kacérkodott egy tripla-duplával, de betöréseit szépen védte le a Dallas: 8/19-es mezőnymutatója mellé nem harcolt ki például büntetőt. A Parsons-szal sokat bajlódó Durant sem volt extra, a kiegészítő emberek viszont igen: Ibaka, Kanter és Waiters jó dobásokkal tolta meg a vendégek szekerét, a négyfős kispadtól 47 pont jött.

Ezt bánhatja a Dallas. Ahogyan fentebb írtuk, szépen kihúzogatta az ellenfél nagy méregfogait a Mavs, és bár a 3. negyedben alaposan kitömték őket (18–37), ebből is vissza tudtak jönni. Parsons egyre jobb formába lendül, Deron Williams régi önmagát idézte, a padról beszálló McGee is hasznos volt (11 pont, 5/6 mezőnyből) – a végén azonban nagyon hiányzott egy jó Nowitzki. 103–89-re vezetett a Thunder, amikor Parsons és Williams vezetésével futott egy 10–2-t a Mavs, majd kicsivel később jött egy újabb 8–0-s roham, aminek a végén 109–106 volt az állás. Az utolsó 54 másodpercben három triplakísérlete is volt a Dallasnak, de Matthews, Nowitzki és Parsons is hibázott – fájó vereség lehet ez, mert a Dallashoz vészes közelségbe került a nyugati hetedik Houston.

A Mavericks legjobb dobói: Parsons 26/12, Williams 22/6, Nowitzki 14/6.
A Thunder legjobb dobói: Durant 24/6, Westbrook, Kanter 16-16.

Golden State Warriors–Indiana Pacers 122–110

Emlékezetes meccs volt. Steve Kerr vezetőedző a Pacers ellen tért vissza hátműtétjéből, a Warriors pedig sorozatban 38. hazai alapszakasz-meccsét húzta be, utolérve ezzel a vonatkozó örökranglista 3. helyén álló 1985–1986-os Bostont. Stephen Curry bődületes tripla-duplával (39 pont, 10 pattanó, 12 gólpassz) köszöntötte a mestert, ráadásként pedig két félpályás dobással is demoralizálta a vendégeket – igaz, az egyik időn túli volt. Mellette Draymond Green ismét sokat tett az All-Star meghívásért (22 pont, 11 pattanó, 4 labdaszerzés), de a többi húzóember (Thompson, Barnes, Iguodala) is hozta magát, a brazil Barbosa pedig kiválóan dobott. A Warriors 40–4-es mérleggel áll.

Myles Turner egyedül kevés volt. Az újonc magasember karriercsúccsal vezette a vendégeket, 8 pattanót és 2 blokkot is mellé tett, de társa nem igazán akadt. A két hátvéd, Ellis és Young jó dobásait árnyalja, hogy Curry bohócot csinált belőlük, Paul George pedig továbbra sem találja a játékát, ráadásul a Warriorsnak számos fegyvere volt a kikapcsolására, amit nem is féltek használni. A Pacers így is az 5–6. helyen áll Keleten, de mögöttük óriási a tülekedés, hat csapat is legfeljebb 3 győzelemre áll tőlük.

A Warriors legjobb dobói: Curry 39/24, Green 22, Thompson 18/12.
A Pacers legjobb dobói: Turner 31, Ellis 18/3, J. Young 16/3.

Los Angeles Lakers–San Antonio Spurs 95–108

A Spurs elrontotta a jubileumot. A legendás 81 pontos meccs 10. évfordulóján igencsak meglátszódott Kobe Bryanten az idő múlása, első öt dobását kihagyta, végül 5 ponttal, 6 gólpasszal zárt, a 4. negyedet vállának jegelésével töltötte a kispadon – viszont előtte egyszer blokkolta Tim Duncant. A személyes dicsőségen túl persze ez nem sokat számított, a Spurs félgőzzel is elintézte az utóbbi 10 meccséből kilencediket bukó Lakerst. A hazaiaknál annak örülhetnek, hogy Russell (8/10 mezőnyből), Clarkson (6/12) és a dupla-duplázó Randle (12 pont 14 pattanó) is jól játszott, Roy Hibbert pedig egyszer még Duncant is beültette a hintába.

Nem szerencsétlen szám a 13. Ennyi győzelemnél jár zsinórban a San Antonio, és a mai nem volt nehéz annak ellenére, hogy LaMarcus Aldridge hátfájdalmak miatt nem volt bevethető. Duncan és Parker visszatért a pihentetésből, de nem róluk szólt a meccs, hanem az extrát játszó Ginobiliről: az argentin veterán 20 pontját 9/10-es mezőnymutatóval szerezte, 4-4 gólpassza és lepattanója mellett 5 labdát lopott és 2 blokkot osztott ki. Hátul egyébként is rendben volt a Spurs, 13 blokkból 4-et Danny Green, 3-at Kawhi Leonard kézbesített – elöl pedig csak a szokásosat hozták a vendégek: 50 százalék feletti mezőnymutató, 11 beszórt hármas, 26 gólpasszra 6 eladott labda. Az összefoglaló végére a nap triviája: Gregg Popovich 1996-tól áll a Spurs élén, azóta David Blatt kirúgása a 221. vezetőedző-váltás az NBA-ben.

A Lakers legjobb dobói: Russell 18/6, Clarkson 16/6, L. Williams 16/3.
A Spurs legjobb dobói: Ginobili 20/6, Leonard 18/3, Mills 15/9.

NBA, ALAPSZAKASZ
Orlando Magic–Charlotte Hornets 116–120 – hosszabbítás után
Boston Celtics–Chicago Bulls 110–101
Brooklyn Nets–Utah Jazz 86–108
New York Knicks–Los Angeles Clippers 88–116
Houston Rockets–Milwaukee Bucks 102–98
Toronto Raptors–Miami Heat 101–81
Dallas Mavericks–Oklahoma City Thunder 106–109
Golden State Warriors–Indiana Pacers 122–110
Los Angeles Lakers–San Antonio Spurs 95–108

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik