NHL: visszatérne a szívműtéten átesett vezetőedző

2020.08.27. 13:36
A következő idényre szeretne visszatérni csapatához, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) érdekelt Montreal Canadienshez Claude Julien vezetőedző, aki a rájátszás alatt szívműtéten esett át.

„Már jól vagyok, százszázalékos állapotban érzem magam, és ha versenyben lennénk még, már visszautaztam volna a torontói helyszínre” – mondta a 60 éves szakvezető, aki augusztus 12-én, a Philadelphia Flyers elleni keleti negyeddöntő első mérkőzését követően lett rosszul, mellkasi fájdalmakkal kórházba vitték, és ott sztentet ültettek a koszorúerébe.„Már jól vagyok, százszázalékos állapotban érzem magam, és ha versenyben lennénk még, már visszautaztam volna a torontói helyszínre” – mondta a 60 éves szakvezető, aki augusztus 12-én, a Philadelphia Flyers elleni keleti negyeddöntő első mérkőzését követően lett rosszul, mellkasi fájdalmakkal kórházba vitték, és ott sztentet ültettek a koszorúerébe.

A kanadai együttest Julien segítője, Kirk Muller vezette a párharc hátralévő részében, de nem sikerült a továbbjutás.

„Azt hiszem, nagyobb veszély lenne az egészségemre, ha nem térnék vissza. Ha szeretsz valamit és csinálhatod, az jobban megvéd. A családom is támogat. Nincs ok arra, hogy ne térjek vissza a kispadra, energikusnak érzem magam” – mondta a liga honlapjának Julien, aki 2011-ben a Boston Bruinsszal Stanley-kupát nyert.

Edzői pályafutása alatt 17 szezonban 658 győzelmet ért el, ezzel az örökranglista 13. helyén áll. 2009-ben az év edzőjének választották.

A koronavírus-járvány miatt az NHL 2019–2020-as idénye még a főcsoport-elődöntőknél jár, és várhatóan október elején fejeződik be. A liga még nem jelentette be, mikor kezdődne az új idény, a tervek szerint ez december elején lenne.

Legfrissebb hírek

NHL: a Winnipeg Jets eltiltotta olimpiai bajnok kapusát

Amerikai sportok
2026.09.17. 10:09

NHL: Szongoth Domán gólpasszt adott a Bruins ellen

Amerikai sportok
2026.09.14. 20:31

NHL: Szongoth Domán gólt lőtt a Buffalo fiataljainak meccsén – videó

Amerikai sportok
2026.09.14. 07:05

Szongoth Domán ott lesz a Buffalo Sabres táborában

Amerikai sportok
2026.09.10. 17:44

Francia Alpok 2030: szabad az út az NHL-esek előtt

Jégkorong
2026.09.01. 13:58

NHL: rekordszerződést kötött a Colorado hátvédje

Amerikai sportok
2026.08.29. 10:49

Együttműködik a Bayern München és az NHL

Német labdarúgás
2026.08.20. 14:12

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01