NHL: elrontott első harmad - a kiesés szélén a címvédő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.27. 06:54
null
Gólszerzők egy képen: Drew Doughty, Brandon Saad és Anze Kopitar (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) Nyugati főcsoport-döntőjének negyedik felvonásán a Los Angeles Kings már az első harmadban háromgólos előnyre tett szert a tavalyi győztes Chicago ellen, amelyet a folytatásban meg is őrzött, így 3–1-re vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban. A Blackhawksnak pénteken hazai közönség előtt nyílik lehetősége a javításra – ha nem sikerül, lemondhat a címvédésről.

 

A legutóbbi két kiírás győztesének kedd hajnali összecsapásán nem sok babér termett a Chicagónak, amely az utóbbi időben nagyon gyengén szerepel vendégségben. Az ezt megelőző tizenöt idegenbeli meccséből tizenhármat elveszítő Blackhawks az első játékrészben szűk hét perc leforgása alatt három gólt kapott, így a folytatásban már csak rohant az eredmény után, az egyenlítésre nem volt valós esélye.

A 2012-es győztes Kings játékosai közül Jake Muzzin és Drew Doughty gólig, valamint gólpasszig jutott, míg a találkozó legjobbjának megválasztott Anze Kopitar két találatot előkészített.

A párharc ötödik mérkőzésére magyar idő szerint csütörtök hajnalban kerül sor, és ha a Los Angeles-i együttest az alapszakaszban háromszor legyőző Blackhawks zsinórban negyedszer is kikap, lemondhat a címvédésről szövögetett álmairól – amely legutóbb 1998-ban a Detroit Red Wingsnek sikerült.

NHL, RÁJÁTSZÁS

NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
Los Angeles Kings
–Chicago Blackhawks 5–2 (3–0, 1–1, 1–1)
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3–1 a Los Angeles Kingsnek

Legfrissebb hírek

Jaromír Jágr 53 évesen is folytathatja

Jégkorong
Tegnap, 12:13

NHL: Edmontonban nyert, egy meccsre a címvédéstől a Florida Panthers – videók

Amerikai sportok
Tegnap, 8:11

Háromgólos hátrányból hosszabbítás után győzve egyenlített az Edmonton – videók

Amerikai sportok
2025.06.13. 07:00

Ezúttal nem volt mese, a Florida nagyon megverte az Edmontont az NHL-döntő harmadik meccsén

Amerikai sportok
2025.06.10. 07:32

Kétszeri hosszabbítás után egyenlített a Florida az NHL döntőjében – videó

Amerikai sportok
2025.06.07. 07:24

Marco Sturm az első német vezetőedző az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.06.06. 15:53

Hét gól, ráadás és dráma – az Oilers sikerével rajtolt az idei Stanley-kupa-döntő

Amerikai sportok
2025.06.05. 07:21

NHL: a Dallas kiejtésével megint bejutott a nagydöntőbe az Edmonton

Amerikai sportok
2025.05.30. 08:07
Ezek is érdekelhetik