NHL: egyenlített a New York Islanders a Tampa Bay Lightning ellen

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2021.06.20. 09:01
null
Rendkívül kiélezett a párharc (Fotó: Getty Images)
A New York Islanders otthon 3–2-re legyőzte a címvédő Tampa Bay Lightningot az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) elődöntőjének negyedik felvonásán, szombaton, így összesítésben 2–2-re módosította az állást az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

 

A gól nélküli első harmadot követően a második játékrészben háromgólos előnyre tettek szert a hazaiak, a vendégek a záró felvonás elején három perc alatt felzárkóztak ugyan egygólos hátrányra, de a hátralévő bő tíz percben nem tudtak kiegyenlíteni.

A csapatok orosz kapusai közül Szemjon Varlamov (Islanders) 28, míg Andrej Vaszilevszkij (Lightning) 27 védéssel zárt.

A Tampa Bay Lightning első találatát a 44. percben Brayden Point szerezte, akinek gólszerző sorozata immár hét playoff-mérkőzés óta tart. Ezzel az elmúlt 30 évre vonatkozóan beállította a Claude Lemieux (1997), Joe Sakic (1996), Mario Lemieux (1991 és 1996) és Pat LaFontaine (1992) által eddig ötös holtversenyben tartott rekordot. Point az idei playoffban már 12 találatnál jár, legutóbbi tíz meccsén kilenc gólt szerzett.

NHL
ELŐDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
New York Islanders–Tampa Bay Lightning 3–2

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2.

Legfrissebb hírek

Kiütések napja az NHL-ben: kapott gól nélkül nyert a Florida, a Buffalo és a Utah is

Amerikai sportok
3 órája

NHL: Ovecskin gólt szerzett, már csak egy hiányzik az ezerhez

Amerikai sportok
Tegnap, 8:31

NHL: Nyikita Kucserov parádézott a Kraken ellen

Amerikai sportok
2026.03.18. 10:33

Fordulatos meccsen nyert Montréalban a Ducks, nagy verést kapott a címvédő Panthers az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.03.16. 08:46

Anze Kopitar lett a Kings pontrekordere, a Los Angeles tízgólos meccsen kapott ki – videó

Amerikai sportok
2026.03.15. 09:36

NHL: tizenöt év után lesznek ismét meccsek Németországban

Amerikai sportok
2026.03.14. 15:46

NHL: a St. Louis Blues hosszabbítás után verte az Edmontont – videó

Amerikai sportok
2026.03.14. 08:47

NHL: MacKinnon négy pontot is szerzett, a Colorado kiütötte a Seattle-t

Amerikai sportok
2026.03.13. 08:15
Ezek is érdekelhetik