NHL: a Montreal kisöpörte a Tampa Bayt, már vezet a Boston

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.23. 05:43
null
A Montreal gyorsan véget vetett a Tampa Bay elleni párharcának (Fotó: Reuters)
A Montreal kisöpörte az NHL rájátszásából a Tampa Bayt, amely hiába küzdött az utolsó leheletéig és egyenlített 1–3-ról a párharc negyedik meccsének harmadik harmadában, Max Pacioretty 43 másodperccel a játékidő lejárta előtt belőtte a Montreal győztes gólját. A Canadiens a Boston–Detroit párharc győztesére vár; abban a párban a Red Wings megnyerte ugyan az első összecsapást, de a harmadikat hazai pályán elbukta, és már hátrányban van, akárcsak a Philadelphia a Rangers ellen. Nyugaton a San Jose harmadszor is legyőzte a Los Angelest, és közel áll a továbbjutáshoz.

Bár 1973 óta először csupán egyetlen kanadai csapat szerepel az NHL rájátszásában, az nagyon is kitesz magáért. A Montreal négy mérkőzésen elintézte a Tampa Bay Lightningot, és elsőként jutott a playoff második körébe. A Canadiens több mint 21 ezer néző előtt a harmadik harmadban leadta kétgólos előnyét, mielőtt Max Pacioretty az utolsó percben a kapuba kotorta a Thomas Vanek lövése után Kristers Gudlevskis cserekapusról kipattanó korongot.

A 20 lövésből három gólt kapó Anders Lindbäck helyére beálló lett addig mindent megfogott, ami a kapujára tartott, de a Montrealt nem lehetett megállítani, legalábbis a Lightningnak nem sikerült. A playoffban 1993 óta először söpréssel párharcot nyerő (akkor a Buffalo elleni 4–0 a klub eddigi utolsó Stanley-kupa-sikeréhez adott lendületet) Montreal hosszú várakozás után tudja majd meg, hogy a Detroittal vagy a Bostonnal kell játszania legközelebb.

Az Atlanti-csoport másik párosításában ugyanis még legalább két mérkőzés hátravan, de az is lehet, hogy négy lesz belőle. A harmadik meccset már Detroitban játszották a csapatok, s a Boston kihasználta az első találkozón gólt sem kapó Jimmy Howard hibáit: egy korongnak csúnyán mellényúlt, és Mike Babcock vezetőedző sem titkolta, hogy kissé csalódott a kapus teljesítménye miatt, főleg, hogy a túloldalon Tuukka Rask uralta a helyzetet.

A Red Wings helyzetén az sem segített, hogy képtelen volt gólra váltani a kettős emberelőnyét, s hogy egyszer olyan rossz ütemben cserélt, hogy abból is gólt szerzett a Boston, amely az elmúlt két meccs alapján nem engedi, hogy ez a párharc hét mérkőzésig tartson.

A New York Rangers–Philadelphia Flyers párosításban viszont benne van egy jó sokáig elhúzódó ütközetsorozat lehetősége. A Rangers a harmadik felvonást 4–1-re nyerte meg idegenben, s az alapszakasz során 100 percnyi kiállítást és csupán négy gólt szerző Dan Carcillo megmutatta, milyen ideges a két csapat: a negyedik vendéggólt ő szerezte, majd szóváltásba keveredett egy Philadelphia-szurkolóval. Mindebben az a szép, hogy egykor még ő is a Flyersért küzdött.

A Philadelphiában Ray Emery kapus nem védett meggyőzően, tengerentúli szakértők szerint meglepetés lenne, ha a negyedik meccsen nem Steve Mason állna a kapuban.

A rájátszásban a Keleti főcsoport eddigi 12 mérkőzéséből nyolcat az idegenben játszó csapat nyert meg, míg nyugaton mostanáig hibátlanok voltak a hazaiak. Ám Los Angelesben megtört a sorozat, a San Jose ugyanis 1–2-ről és 2–3-ról egyenlítve kiharcolta a Kings ellen a hosszabbítást, és abban Patrick Marleau döntött.

A Sharks két magabiztos hazai győzelme után 3–0-ra vezet a kaliforniai derbin, amely sokkal nagyobb izgalmakat ígért.

NHL, RÁJÁTSZÁS

 

KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, NEGYEDIK MÉRKŐZÉS
Montreal Canadiens–Tampa Bay Lightning 4–3
A párharc végeredménye: 4–0

KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, HARMADIK MÉRKŐZÉS
Detroit Red Wings–Boston Bruins 0–3
Az egyik csapat 4. győzelméig tartó párharc állása: 1–2

Philadelphia Flyers–New York Rangers 1–4
Az egyik csapat 4. győzelméig tartó párharc állása: 1–2

NYUGATI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, HARMADIK MÉRKŐZÉS
Los Angeles Kings–San Jose Sharks 3–4 – hosszabbítás után
Az egyik csapat 4. győzelméig tartó párharc állása: 0–3

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik