NFL: brutális pénzt keresett a Super Bowlon befutó férfi

Vágólapra másolva!
2021.02.09. 17:03
Aki látta a Super Bowlt, az láthatta, hogy most épp egy fürdőruhás férfi szaladt be a pályára, igaz, nagyon messzire nem jutott… És most az is kiderült, miért is volt olyan fontos ez a beszaladás.

Emlékezhetünk még a Bajnokok Ligája döntőjére 2019-ből, mikor szintén valaki fürdőruhában szaladt be a pályára – igaz, ott a látvány kicsit jobb volt. – igaz, ott a látvány kicsit jobb volt.

Akkor is kiderült, természetesen üzleti okai voltak a berohanásnak, a hölgy ugyanis barátja weboldalát reklámozta.

Most egy szurkoló által posztolt, Twitterre kikerülő beszélgetés során derült fény arra, a Super Bowlon is a pénz miatt rohant be valaki.

Fogadott, hogy lesz valaki, aki berohan a pályára a döntő alatt. Gondoskodott róla, hogy nyerjen (Fotó: Twitter)
Fogadott, hogy lesz valaki, aki berohan a pályára a döntő alatt. Gondoskodott róla, hogy nyerjen (Fotó: Twitter)

A férfi ugyanis az NFL fináléja előtt fogadást kötött arra, hogy lesz megint valaki, aki beszalad – és mivel ő ezt meg is tette, nyert.

A tétje 50 ezer dollár, azaz közel 15 millió forint volt, és végül 111 millió forinttal gazdagodott a nyertes szelvényt beváltva.

Ebből még lejött az óvadék költsége, ami 300 ezer forint volt, de így is elkönyvelhette, hogy több mint 110 millió forinttal gazdagodott, és cserébe csak egy estét kellett eltöltenie a börtönben…

Legfrissebb hírek

A Cadillac a Super Bowl reklámblokkjában leplezi le 2026-os autóját

F1
2025.12.03. 14:58

Romstadion Grúziában: a világ egyik legkülönlegesebb pályáján jártunk – VIDEÓ!

Képes Sport
2025.12.02. 10:17

„Láttam, hogy nem bírják el” – Bordás Réka egyből tudta, hogy segítenie kell a sérült iráni játékosnak

Kézilabda
2025.11.30. 18:21

Videó: a ZTE támadója már a kapus mellett is elhúzta a labdát, majd mellé lőtt

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 14:20

Varga Barnabás góljával vezetett az FTC, de hamar jött a török válasz – videó

Európa-liga
2025.11.27. 20:31

Videó: már a női kézi-vb első napján láthattuk a torna fair play díjas jelenetét?

Kézilabda
2025.11.27. 16:18

NFL: meglepően kevés pontot hozó meccsen győzte le a 49ers a Pantherst

Amerikai sportok
2025.11.25. 09:51

Mikler Roland óriási védésekkel került be a hét csapatába az EHF-nél – videó

Kézilabda
2025.11.21. 18:22
Ezek is érdekelhetik